Nincs baja az évei számával

2019-05-06 17:43:36
Kisvárda FC

Születésnapi interjú a 30 éves Lucasszal, aki igazán meglepődött a családtagok és barátok köszöntésén.

Mekkora rendező az élet, nem? A harmincadik születésnapod előtt két nappal éppen Debrecenben léphettél pályára, az előző nap Brazíliából megérkezett szüleid, a teljes családod és a barátaid előtt. Ráadásul győztes meccsen!

Igen, különleges alkalom volt, de nem nagyon készültem rá. Ugyanakkor fontos győzelmet arattunk, elsősorban a csapat helyzete miatt, de annak is örültem, hogy a helyszínen láthatták azok, akik igazán fontosak a számomra.

És a gólodhoz sem hiányzott sok. Ennyi kaput célba vevő próbálkozásod talán az egész bajnokság egyetlen meccsén sem volt, mint most. Nagyon akartad a gólt?

Mindig nagyon akarom! Tény, ezen a meccsen többször bementen a tizenhatoson belülre, mint máskor, és sokszor meg is kaptam a labdát. Talán háromszor is kapura tudtam fejelni.

Mi négyet számoltunk!

Igen, ha azt is belevesszük, amikor az elején egy kicsit magas volt a labda, és fölé fejeltem. Aztán jött az, amikor a fejesem után a kapusról kipattant a labda és utána Sztavrosz Cukalaszt lerántották, majd a második félidőben, egy egynél a két kapufa.

A lelátóról csak egy látszott annak.

Pedig az első, a baloldali kisszöglet utáni, középről leadott fejesem is érintette a baloldali kapufát. A másiknál a Teodorosz Beriosz által továbbcsúsztatott labdát, épphogy elértem, így hiába voltam közel a kapuhoz, nem nagyon tudtam irányítani, és a másik oldali kapufára bólintottam. Tényleg nem túl gyakori, hogy négyszer is fejesből veszélyeztessek egyetlen meccs alatt.

A kapott gól előtti szituáció mennyire bosszantott?

Nem nagyon tudtam mit csinálni. Gyorsan jött a labda, próbáltam reagálni, de elpattant tőlem, az ellenfél játékosa, Szécsi Márk pedig remekül eltalálta azt. Balszerencsés szituáció volt, amelyet csapathiba előzött meg.

Most először sikerült a mostani bajnokságban vesztes helyzetből meccset nyernetek. Minek köszönhető ez a fajta karakter, amit bemutattattok?

A szünetben mindenki érezte a csapaton belül, hogy ezen a mérkőzésen sokkal jobbak vagyunk, mint a Debrecen. Nyilván bosszantó volt, hogy szünet előtt öt perccel kaptuk a gólt, de láttam mindenkin, hogy bízott magunkban és a fordításban.

Megviselt, hogy hétfőn reggel harmincévesen keltél fel?

Jól érzem magam, nincs bajom a korommal.

Több korábbi csapattársad töltött fel közös fotót a Facebookra köszöntésképpen, és úgy tűnik, az elmúlt egy-két évhez képest valamivel kevesebb lett a hajad.

Ez az egy biztos! De ezen kívül tényleg nincs semmi problémám.

Lassan öt éve, hogy Kisvárdára kerültél. Hol látod magad öt év múlva, harmincöt évesen?

Nehéz ezt megjósolni, mert mindig változik az élet. Bízom benne, hogy öt év múlva is ezen a szinten fogok még tudni játszani.

Hívő emberként hálát tudsz adni a sorsnak a jelenlegi életed miatt?

Persze. A családomból, szüleimtől hoztam, hogy minden nap imádkozom. Római katolikus vagyok, és bár már nem járok rendszeresen templomba, mint gyermekkoromban, de megvan a kapcsolat köztem és az Isten között. Rendszeresek a beszélgetéseink.

Mi volt a legszebb ajándék, amit kaptál?

A meglepetésparti, amit a feleségem, Niki szervezett. Úgy tudtam, hogy vasárnap családi ebédre megyünk, aztán egy vendégházban kötöttünk ki, és akkor lett gyanús, amikor megláttam a lufikat, mint dekorációs elemeket. Jó volt látni, hogy ott van mindenki, aki fontos nekem, a szüleim és az egész családom, a barátaim. Az Újpest elleni győzelem másnapján unokatestvérem, a Fradiban játszó Leandro és családja is eljött. Nekik is nagyon örültem, ahogy mindenkinek, aki ott volt.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló