Rebrov: „nem volt könnyű meccs”, Dajka: „egész jól futballoztunk”

2019-02-20 21:10:48
Kisvárda FC

Így vélekedett a Fradi és a Kisvárda edzője a kupamérkőzést követően.

Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője: – Nehéz meccs volt ez is, hétről hétre kemény ellenfelekkel találkozunk, mindig elmondom, hogy egyetlen meccset sem könnyű megnyerni. Az első félidőben nem játszottunk jól, a másodikban már jobban látszott az akarás, többet kezdeményeztünk. Sokat hibáztunk, ez benne van a futballban, de tudjuk, hogy nem szabad ennyi lehetőséget adnunk az ellenfélnek. Kemény két hét előtt állunk, örülök, hogy győzelemmel kezdtük ezt az időszakot. Isaelnek remek bal lába van, kiválóan készít elő és lő. Még nincs százszázalékos állapotban, és még nem mutatott meg mindent abból, amit tud. Remélem, hamar eléri a csúcsformáját, örülök, hogy ezúttal hatvan percet játszott, és bízom benne, hogy minél hamarabb végig tudja játszani a találkozókat. A szurkolókért játszunk minden alkalommal. Amikor Szaúd-Arábiában dolgoztam, volt egy meccs, amit öt nullra megnyertünk. A mérkőzés után mégis azt kérdezték, miért játszottunk ilyen unalmasan. Nem tehetünk az összes szurkolónk kedvére, van, aki a passzolós futballt szereti, van, aki jobban szereti, ha a védők felívelik a labdát. Sosem lesz olyan, hogy mindenki elégedett.

Dajka László, a Kisvárda Master Good vezetőedzője: – Az első félidővel elégedett kell, hogy legyek, mert nemcsak bátrak voltunk, hanem egész jól futballoztunk. Nem lepődtünk meg, felvettük a kesztyűt az Üllői úton a hazai csapattal. A személycserék után, amíg nem fáradtak el azok a játékosaink, akik az utóbbi hetekben meccshiányban szenvedtek, addig jó teljesítményt nyújtottunk. Ahogy fáradtunk el, a Fradi a második félidőben úgy vette át egyre jobban az irányítást, ránkerőltette az akaratát, helyzeteket alakított ki, és megnyerte a mérkőzést. Semmi szándékosság nem volt abban, és semmiféle üzenete nem volt annak, hogy tizenegy külföldi játékossal álltunk ki, egész egyszerűen mérlegre tettük, hogy a hétvégi bajnokit szem előtt tartva kinek van szüksége pihenőre, és emellett az összetétel mellett döntöttünk. Amit eddig is vallottunk, az most már hatványozottan igaz, vagyis a Ferencváros az egyértelmű esélyese a továbbjutásnak, a visszavágó akkor lehet érdekes, ha a meccs elején szereznénk egy gólt.”


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2019-08-24 18:00
OTP Bank Liga, 4. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Budapest Honvéd
1-3
0-1
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2019-08-17 19:30
OTP Bank Liga, 3. forduló
Master Good
Kiemelt támogatónk