Megszakad egy nagy sorozat

2018-11-27 17:55:19
Kisvárda FC

Statisztikák a bajnokság 15. fordulója után: Artem Milevszkij attól a játékvezetőtől kapta mindkét eddigi sárga lapját, akivel már volt kalandja.

Harminchárom mérkőzés után megszakad egy sorozat, a Fradi-pályán az ötödik sárga lapját begyűjtő Lucas a következő, Puskás Akadémia elleni mérkőzésünkön, 2018-ban először nem lesz tagja a kisvárdai kezdő tizenegynek. A bajnokságból eddig a Pakson elszenvedett deréksérülése miatt mindössze 21 percet elmulasztó csapatkapitányunk legutóbb tavaly, a soproni bajnokit hagyta ki, ugyancsak eltiltás miatt.

És ha már sárga lapok…Artem Milevszkij megkapta második figyelmeztetését, a másodikat is Vad Istvántól. A csatárunkat a Mol Vidi elleni hazai mérkőzésen (2–2) is figyelmeztető Vaddal Milevszkijnek már volt egy találkozása, hiszen 2012-ben a magyar játékvezető állt az alapvonalnál azon az ukrán–angol Európa-bajnoki mérkőzésen (0–1), amelyen nem vette észre az ukránok szabályos gólját. Abból az akcióból akkor Milevszkij is kivette a részét, ő adta a „gólpasszt” Marko Devicsnek.


Várdai leg-, leg- leg-… (15 forduló után)

Legtöbb mérkőzés: Lucas 15, Felipe, Brana Ilics, Vári Barnabás 14-14

Legtöbb játszott perc: Lucas 1329, Felipe 1260, Vári 1170, Ilics 981, Rados Protics 950

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Lucas 15, Felipe, Vári 14-14

Legtöbb végig játszott meccs: Felipe, Lucas 14-14, Vári 12

Legtöbbször lecserélve: Misic 10, Gosztonyi 7

Legtöbbször becserélve: Sassá, Roman Karaszjuk 7-7

Legtöbb meccs sorozatban: Lucas 33 (az előző bajnokságban kezdődött), Horváth Zoltán, Sassá, Vári 13-13

Leghosszabb játszott perc sorozat: Vári 990, Lucas 450, Teodorosz Beriosz 270

A házi góllövőlista: Horváth Z., Vári 3-3, Ilics, Lucas 2-2, Misic, Sassá 1-1. Öngól: Stopira (Mol Vidi FC)

Gólpasszok (a kiharcolt 11-est is annak vettük): Horváth Z., Rados Protics 3-3, Misic, Ilics 2-2, Sassá, Lucas, Artem Milevszkij 1-1

Sárga lapok: Gosztonyi, Lucas 5-5, Vári 4, Protics, Ene Kornél, Beriosz, Sassá 3-3, Felipe, Horváth Z,, Ilics, Anderson Pico, Misic, Milevszkij 2-2, Pavlo Lukjancsuk, Karaszjuk 1-1

Kiállítva: Beriosz, Anton Sinder, Vári 1-1


Következő mérkőzés
Újpest FC
Kisvárda Master Good
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion
2019-12-07 17:00
OTP Bank Liga, 15. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Pécsi MFC
1-0
0-0
Kisvárda Master Good
Pécs, Újmecsekaljai Stadion
2019-12-04 12:00
Magyar Kupa, a legjobb 16 közé jutásért
Master Good
Kiemelt támogatónk