Ibrány után Nagyhalászban

2018-11-09 11:31:32
Kisvárda FC

Vasárnap ismét idegenben lép pályára a megyei I. osztályban szereplő II-es számú csapatunk.

Ismét arrafelé kell vennie az irányt a megyei I. osztályban szereplő Kisvárda Master Good II-nek, mint a múlt héten, hiszen Ibrány (1–3) után a szomszédos városban, Nagyhalászban lép pályára. A 14. forduló mérkőzése 13 órakor kezdődik.

„Újabb nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, de ha tanulunk azokból a hibákból, amelyeket az elmúlt hetekben elkövettünk, akkor egészen biztos vagyok abban, hogy eredményesek lehetünk Halászban” – nyilatkozta a csapatra váró feladat kapcsán Erős Gábor edző, aki a múlt héten a kezdőcsapatban szerepelt játékosként, és gólt fejelt.

Nemcsak földrajzilag, hanem a tabellán is szomszédos egymással csapatunk legutóbbi és mostani ellenfele, hiszen az Ibrány az első, a Nagyhalász a második helyen áll, eddig 26 pontot szerzett. A Kisvárda Master Good II 17 ponttal a 11. helyen áll.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló