Megszakadt a nagy sorozat

2018-10-10 07:17:08
Kisvárda FC

Egyetlen perc hiányzott ahhoz, hogy csapatkapitányunk zsinórban 2500 percet töltsön a pályán.

Pakson deréksérülés miatt kellett lecserélni csapatkapitányunkat, Lucast, így a brazil-magyar játékos számára véget ért a tavaly december óta, a Mosonmagyaróvár elleni mérkőzéssel kezdődő sorozat, amióta minden bajnoki mérkőzést végigjátszott. Ez 27 összecsapást jelentett zsinórban, és a párját ritkító széria 2499 percnél ért véget, hiszen Pakson, a 28. meccs 69. percben kellett lecserélni Lucast.

A mérkőzésszámot tekintve viszont van esély a sorozat folytatására, hiszen a csapatkapitány deréksérülése súlyos, a hét második felében már teljes intenzitással edzhet, és a jövő hétvégén minden bizonnyal pályára léphet a Mezőkövesd ellen.

A sorozatban játszott percek listáján Lucasnak át kellett adnia az elsőséget Felipének, hiszen így kapusunk az egyedüli játékos, aki a bajnokság valamennyi játékpercét a pályán töltötte (a mezőnyjátékosok közül immár Ene Kornélé a leghosszabb sorozat). Kettőjükön kívül Gosztonyi András az, aki mind a tíz bajnokin lehetőséget kapott, de az ő sorozata legközelebb nem folytatódhat, hiszen ötödik sárga lapja miatt a Mezőkövesd ellen nem léphet pályára.

Ami a „kanadai listát” illeti, Horváth Zoltán már nemcsak a gólpassz, hanem paksi találatával, immár a házi góllövőlistát is egyedül vezeti, mindkét mutatóban három-három áll a neve mellett.


Várdai leg-, leg- leg-… (10 forduló után)

Legtöbb mérkőzés: Felipe, Gosztonyi András, Lucas 10-10, Brana Ilics, Roman Karaszjuk, Matija Misic, Vári Barnabás 9-9

Legtöbb játszott perc: Felipe 900, Lucas 879, Ilics 726, Vári 720, Ene Kornél 701, Bohdan Melnik 630

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Felipe, Lucas 10-10, Ilics, Vári 9-9, Ene, Misic 8-8

Legtöbb végig játszott meccs: Felipe 10, Lucas 9, Ene, Melnik, Vári 7-7

Legtöbbször lecserélve: Misic 8, Gosztonyi 5

Legtöbbször becserélve: Sassá 6, Karaszjuk 5

Legtöbb meccs sorozatban: Lucas 28 (az előző bajnokságban kezdődött), Felipe, Gosztonyi 10-10, Ene, Horváth Zoltán, Sassá, Vári 8-8

Leghosszabb játszott perc sorozat: Felipe 900, Ene 630, Anderson Pico 552, Melnik, Vári 540-540

A házi góllövőlista: Horváth Z. 3, Vári, Ilics 2-2, Lucas, Misic 1-1

Gólpasszok (a kiharcolt 11-est is annak vettük): Horváth Z. 3, Misic 2, Ilics, Sassá, Lucas, Rados Protics 1-1

Sárga lapok: Gosztonyi 5, Lucas, Protics, Vári 3-3, Teodorosz Beriosz, Ene, Felipe, Horváth Z,, Ilics 2-2, Anderson Pico, Misic 1-1

Kiállítva: Beriosz, Anton Sinder, Vári 1-1


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló