Pénteken lesz kupasorsolás

2018-09-24 12:27:28
Kisvárda FC

A következő körben, tehát a legjobb 32 közé jutásért sem kaphat élvonalbeli ellenfelet csapatunk.

Teljessé vált a Magyar Kupa hetedik fordulójának mezőnye, vagyis eldőlt, hogy mely csapatok jutottak a legjobb 64 közé. A hétvégi fordulót valamennyi, tehát mind a 12 élvonalbeli csapat sikerrel vette – mint beszámoltunk róla, csapatunk, a Kisvárda Master Good Sergiu Negrut góljával nyert 1–0-ra az NB III-as Szolnok otthonában.

A következő forduló mérkőzéseit október 31-én, immár újra szerdán rendezik. Tavaly a kupa ezen fázisában találkoztunk a Ferencvárossal, és bár még mindkét csapat versenyben van, ezúttal biztosan nem ismétlődhet még meg a párosítás, hiszen ebben a körben az NB I-esek még nem találkozhatnak egymással. Hogy a jövő hónap utolsó napján ki lesz csapatunk ellenfele, az a pénteki sorsoláson derül majd ki.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből a Kisvárdán kívül még két csapat, az NB II-es Nyíregyháza Spartacus és az NB III-as Sényő van még versenyben, az előző körben búcsúzott a Nyírbátori FC (NB III), a Balkány és az Ibrány (mindkettő megyei I. osztály.

Csapatunk tehát a következő körben – amikor szintén egy mérkőzésen dől el a továbbjutás – is idegenben lép pályára. Földrajzi és gazdasági értelemben akkor járnánk a legjobban, ha Sényőre kellene utazni (38 kilométer), a legrosszabbul pedig, ha Körmendre (531 km).

A Magyar Kupa legjobb 64 közé jutott csapatai

NB I (12): Bp. Honvéd, Debrecen, Diósgyőr, Ferencváros, Haladás, Kisvárda Master Good, Mol Vidi FC, MTK, Mezőkövesd, Paks, Puskás Akadémia, Újpest

NB II (17): Békéscsaba, Budafok, Budaörs, Cegléd, Csákvár, Gyirmót, Győr, Kaposvár, Kazincbarcika, Monor, Nyíregyháza Spartacus, Siófok, Soroksár, Tiszakécske, Vác, Vasas, Zalaegerszeg

NB III (23): Ajka, Andráshida, Dabas, Dunaújváros, Érd, Füzesgyarmat, Gyöngyösi AK, III. Ker. TVE, Iváncsa, Jászberény, Makó, Ménfőcsanak, Pápa, Pénzügyőr, Sajóbábony, Sárvár, Sényő, Szekszárd, Szentlőrinc, SZEOL SC, Taksony, THSE Szabadkikötő, Tiszaújváros

Megyei I. osztály (12): Balassagyarmat, Balatonlelle, Dabas-Gyón FC, Kalocsa, Körmend, Lipót Pékség, Oroszlány, Szarvas, Tatabánya, Teskánd, Vecsés, Viadukt SE


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló