„Visszatérünk”

2019-07-11 05:54:07
Kisvárda FC

Nagy élményt jelentett a magyar színeket képviselniük a Várkerti Vitézeknek az európai szurkolói tornán.

Beszámoltunk róla, hogy egyedüli magyar szurkolótáborként a Várkerti Vitézek vettek részt az Eurofanz19 elnevezésű nagypályás futballtornán, amelyen kontinensünk számos neves csapatának tábora is ott volt. A kisvárdaiak játszhattak a Feyenoord, az AS Roma, az Eintracht Frankfurt és a Newcastle United szurkolói ellen, és amellett, hogy a nyolcaddöntőbe jutással megállták a helyüket, kapcsolatokat is építettek az ukrajnai Lvivben (Lembergben) megrendezett viadalon.

„Valamikor a tavasszal kaptuk a felkérést a szervezőktől, és amennyire meglepődtünk rajta, olyan lelkesek lettünk a részvételt illetően – kezdte élménybeszámolóját a szurkolói tornán résztvevő kisvárdai tábor képviseletében ifjabb Uzonyi Gábor csapatkapitány. – Végül nem tudtunk olyan nagy létszámban kiutazni a tornára, ahogy szerettük volna, ez később visszaütött, hiszen a sérülések miatt létszámgondjaink akadtak. Ezzel együtt felejthetetlen élményekhez jutottunk. Gyönyörű és tiszta városban, remek szervezés mellett játszottunk, úgy érezzük, a futballtudást, a szurkolást és a viselkedést illetően is jó hírét vittük a kisvárdai, illetve a magyar labdarúgásnak.”

Merthogy az Eurofanzon szereplő szurkolói csapatok nemcsak a futballtudásukat mutatták meg Lvivben, hanem olykor a hangjukat is kiengedték.

„Természetesen szempont volt az is, hogy olyan játékosaink legyenek ott a tornán, akik aktív szurkolói a kisvárdai csapatnak, de közülük nem mindenki örvendett ideális sportformának, emiatt a fiatalabbak is megszólítottuk – így ifjabb Uzonyi Gábor. – Folyamatosan tartottuk a kapcsolatot az itthon maradó társainkkal, akik nagyon lelkessé váltak, és leszögezték, jövőre semmi esetre sem hagyják ki a tornát. Szeretnénk nagybusszal utazni, hogy legyen saját tábora is a pályára lépő játékosainknak, az ötletet a szervezők is díjazták. És valóban, nemcsak a futballról szólt a torna, amikor nem játszottunk, szurkoltunk, a táborok a füstbombát is bevetették, ezzel is fokozva a hangulatot és a látványt. Nagyon jól éreztük magunkat, jövőre korábban elkezdjük a szervezőmunkát és biztosra vehető, hogy visszatérünk.”

Az Eurofanz19 elnevezésű tornát a Paris SG táborára épülő franciák nyerték.

A tornán résztvevő kisvárdai szurkolói csoport (Várkerti Vitézek) tagjai: Haklik Attila, Huszti Attila, Andreas Kritharakis, Maklári Gergő, Nagy István, Oláh Dávid, Sáreczki Ferenc, Sári Levente, Stancz Norbert, Tintér István, ifjabb Tintér István, Uzonyi Ádám, ifjabb Uzonyi Gábor.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Paksi FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2019-08-03 18:00
OTP Bank Liga, 1. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
2-1
1-0
Mezőkövesd Zsóry FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2019-05-19 17:00
OTP Bank Liga, 33. forduló
Master Good
Kiemelt támogatónk