Vajon miért nem adták meg a gólt?

2019-02-17 00:50:05
Kisvárda FC

Gól nélküli véget ért csapatunk Paks elleni meccse, holott szabályosnak tűnő találatot szereztünk.

Ezúttal sem kapott gólt és megőrizte idei veretlenségét, illetve immár hat mérkőzés óta nem talált legyőzőre a Kisvárda Mater Good, de a Paks elleni 0–0 után nem volt felhőtlen az öröm. Nem, hiszen a Diósgyőr győzelmének köszönhetően újra kieső helyre csúszott vissza a csapat. Kiélezett, feszült összecsapás volt, amelyen hullámzóan került egyik vagy másik fél némi mezőnyfölénybe. Az elsőben inkább a Várda dominált, szünet után a Paks játszott veszélyesebben, a végén aztán újra erősített a házigazda.

Kulcsár Dávid fejese és Könyves Norbert szólója után csak a szerencse, illetve a csapatkapitány, Lucas bravúros szerelése mentette meg a házigazdát a góltól. Viszont… A másik oldalon is zörrent a háló, Anton Kravcsenko lövése utat talált a kapuba. Jött is az öröm, mire kiderült, valamiféle les miatt (állítólag Sztavrosz Cukalasz volt a tiltott zónán belül, és tett egy lépést a kapus felé, ami zavarhatta Nagy Gergelyt, pedig nem…) nem adták meg a gólt.

Abban reménykedhetünk, hogy nem ez az ítélet dönti majd el a kiesés sorsát. Nincs más hátra, a csapatnak össze kell kapnia magát, és felkészülni arra, hogy ilyen kiélezett küzdelem vár rá. A végén még Vári Barnabásnak volt egy veszélyes lövése, amely az oldalhálóban landolt, így maradt a gól nélküli döntetlen.


KISVÁRDA MASTER GOOD–PAKSI FC 0–0

Várkerti Stadion, 2007 néző, v.: Farkas Á. (Szert, Varga Zs. – Vad, Nagy R.)

KISVÁRDA: Felipe – Lukjancsuk, Kravcsenko, Ene, Vári B. – Lucas, Karaszjuk – Hugo Seco, Cukalasz, Grozav (Gosztonyi, 65.) – Horváth Z. Vezetőedző: Dajka László

PAKS: Nagy G. – Kulcsár D., Gévay, Fejes A., Szabó J. – Zsidai – Hahn (Könyves, 63.), Kecskés T. (Windecker, 83.), Papp K., Bartha (Nagy R., 87.) – Simon András. Vezetőedző: Csertői Aurél


Fotó: nso.hu


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló