Újabb kétszázezres büntetés

2019-12-19 08:41:53
Kisvárda FC

Fegyelmi vétség alapos gyanúja miatt van újra befizetnivalónk a szövetségi kasszába.

Az elmúlt két, vagy úgy is fogalmazhatnánk, hogy az év utolsó két hazai mérkőzésen tapasztaltak miatt az ellenőri jelentés alapján fegyelmi eljárást kezdeményezett a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) a Várda Labdarúgó Szolgáltató Kft. ellen.

Az eljárás megállapította, hogy a november 30-án, a Budapest Honvéd ellen játszott mérkőzés 76. percében az egyes számú asszisztens mögül (tehát vélhetően az A2-es szektorból) pénzérméket dobtak a pályára, de azok nem találtak el senkit. Továbbá, a Mol Fehérvér FC elleni december 14-i mérkőzés 61. percében a játékvezető felé obszcén tartalmú kifejezéseket kiabáltak, valamint a mérkőzés 73. és 88. percében a D2-D3 szektorokból a hazai szurkolók szotyis zacskót és pénzérmét dobtak az egyes számú asszisztens felé, de nem találták el, azonban sörrel lelocsolták.

A két esetet a fegyelmi bizottság összevonta, és klubunkat 200 ezer forint büntetés fizetésére kötelezte.

Ugyan a bajnokság most rövid pihenőre vonul, de az új évre ismét felhívnánk szurkolóink figyelmét a sportszerű viselkedésre. Csapatunk az egyik legsportszerűbb a bajnokságában, sem a játékosoktól, sem a kispadon helyet foglalóktól nem láthatnak olyan reakciókat, amelyek hergelnék a közönséget. Egyetlen játékosunknak sem kellett meccset kihagyni az ősszel öt sárga lapos figyelmeztetés miatt, a piros lapot is csak egyszer mutatták fel kisvárdai futballistának. Azzal is tisztában vagyunk, hogy a stadionban a nagy többség sportszerűen szurkol, a tábor a Vidi ellen 0–2-nél is tüzelte a csapatot (köszönet érte), de néhány szurkolónk felelőtlen viselkedése miatt azonban többször is megbüntették már a klubot az őszi szezonban. Ez azért nem járható út, mert visszaesőként a jövőben nagyobb büntetési tételek jöhetnek szóba, aztán szektorbezárás, zárt kapus meccs esetleg pontlevonás.

Ugye ezeket senki nem szeretné?


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló