Túl az első edzésen

2018-06-18 17:04:51
Kisvárda FC

Nagy a jövés-menés az NB I-be jutott csapatban, távozó és érkező is akad szép számmal.

Története során először kezdte úgy el a felkészülést a kisvárdai futballcsapat, hogy az NB I-re hangolódhat. Az is látszik, hogy csapatunk kerete jelentős átalakuláson esik majd át.

Korábban már beszámoltunk a három brazil játékos, Felipe Ventura, Anderson Pico és Sassá Jefferson érkezéséről. Közülük Anderson Pico csatalakozik leghamarabb a csapathoz, ő kedden érkezik, csakúgy, mint a grúz védő, Temur Parcvanija.

Az új légiósok közül hétfőn már Kondás Elemér vezetőedző irányításával gyakorolt az ukrán csatár, Anton Sinder, továbbá a frissen igazolt honfitársa, a középpályás Roman Karasjuk valamint a szerb középpályás, Vuk Mitosevics. Csütörtökön kapcsolódik be a munkába Felipe Ventura és Sassá Jefferson, illetve a héten még egy ukrán jobboldali és belső védőt is várnak próbajátékra.

Ugyan a felkészülést a csapattal kezdte meg, hiszen június 30-ig még szerződés köti őket a klubhoz, de biztosan távozik Papucsek Barna, Heffler Norbert, Vermes Krisztián, Lukács Rajmond és Sergiu Oltean – számolt be a változásokról Révész Attila sportigazgató. Ugyancsak távozik Vári Barnabás, akinek lejárt a szerződése, és nem tudtak megegyezni a felek a folytatás feltételeiről. Délczeg Gergellyel sem hosszabbítanak szerződést, de az áprilisban térdszalag-szakadással műtött támadó Kisvárdán kezdi meg a rehabilitációját. A szintén lejáró szerződésű Izing Martin viszont további két évig a játékosunk marad.

Oláh Gergővel még tartanak a tárgyalások, a Videotontól kölcsönkapott kapus, Zöldesi Illés pedig jelezte maradási szándékát, minden azon múlik, hogy az anyaegyesületének mik a tervei vele. Visszatér a cigándi kölcsönjátékból Toma György, aki tagja volt a Londonban a ConIFA világbajnokságon az élen végzett kárpátaljai válogatottnak.

Az elmúlt bajnokságot sérülten befejező Hej Viktor, Horváth Zoltán és Gosztonyi András egyelőre különmunkát végez.

A héten napi egy edzéssel készülő csapatunk még az irányító középpályás szerepkörébe keres játékost.


Következő mérkőzés
Videoton FC
Kisvárda Master Good
Felcsút, Pancho Aréna
2018-07-21 20:15
OTP Bank Liga NB I.
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
5-0
2-0
SVSE-GYSEV
Kisvárda
2018-06-03 18:49
bajnoki mérkőzés
Master Good
Kiemelet támogatónk