Továbbjutás – a többit felejtsük el...

2018-09-23 18:13:53
Kisvárda FC

A Szolnokon elért minimális különbségű győzelem után csapatunk várhatja a Magyar Kupa következő fordulójának pénteki sorsolását.

Csapatunk, a Kisvárda Master Good kezdte a játékot a szolnoki kupameccsen, ehhez képest a 36. másodpercben már a kapunk előtt alakult ki veszélyes helyzet, amit Teodorosz Beriosz sárga lapot érő szabálytalansággal tudott meghiúsítani. A 18 méteres szabadrúgást követően a kapuban tétmeccsen most debütáló Mihai Minca biztos kézzel hárított.

Nem a román-magyar kapus volt az egyedüli új arc a csapatban, ha Pavlo Lukjancsuk játékengedélyével nem lettek volna gondok, akkor Dajka László vezetőedző mind a tizenegy helyen kicserélte volna az utóbbi bajnoki meccseken bevetett csapatot. Így viszont Rados Protics is játszott, ezúttal nem védekező középpályásként, hanem balhátvédként.

A kezdeti szolnoki rohamokat átvészelte a Várda, aztán Gosztonyi András remek labdájával Sergiu Negrut (a képünkön balra) parádés befejezést választott, így korán megvolt a vezetés az NB III-as csapat ellen. A folytatás azonban feledhetőre sikeredett, a Szolnok legalább négy nagy helyzetet is elhibázott szünetig, volt rá példa, hogy egy akción belül kettőt is, amikor előbb a lécre lőtték a labdát, majd a kipattanót mellé vágták.

A második félidő sem hozott sok változást, illetve amikor sorra szivárogtak a pályára a kisvárdai, amúgy kezdőjátékosok, tehát Brana Ilics, Lucas, majd Matija Misic, úgy lett egyre stabilabb és kapura veszélyesebb a vendégek játéka. Még előtte Gosztonyi Andrásnak volt egy kiugrása, aztán Ilics, végül Lucas is veszélyeztetett. Az előnyt azonban nem sikerült növelni, így hátul is figyelni kellett, de Minca ura volt a légtérnek.

Továbbjutott tehát a csapatunk, ehhez kellett némi szerencse is. A lefújás után mindkét tábor megtapsolta a csapatát, a vendégek a győzelemnek, a hazaiak a mutatott játéknak örülhettek.

MAGYAR KUPA, A LEGJOBB 64 KÖZÉ JUTÁSÉRT

SZOLNOKI MÁV FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 0–1 (0–1)

Szolnok, 800 néző, v.: Oláh G. (Tóth V., Vígh-Tarsonyi).

Szolnok: Csáki K. – Horgosi, Németh Á., Kun L., Nádházi (Annus, 61.), Szabó R., Tóth B. (Laczkó M., 69.), Tisza K., Földi M. (Karacs, 75.), Simon A., Papp Sz. Edző: Tóth Tibor.

Kisvárda: Minca – Parcvanija, Izing, Beriosz, Protics – Karaszjuk, Mitosevics (Misic, 74.) – Gosztonyi, Negrut, Kovácsréti (Ilics, 63.) – Milevszkij (Lucas, 63.). Vezetőedző: Dajka László.

Gól: Negrut (0–1) a 10. percben

A gól története

10. perc: Gosztonyi átadásából Negrut szerzett vezetést, a kapus mellett eltolva a labdát, 0–1.

Edzői nyilatkozatok

Tóth Tibor: – Jól kezdtük a mérkőzést, igaz, kaptunk egy balszerencsés gólt, de utána meg is fordíthattuk volna az állást. Büszke vagyok a csapatomra, mert jól és óriási akarattal futballozott. Így kell folytatnunk a bajnokságban is.

Dajka László: – Sajnos, nem azt nyújtottuk, amit a korábbi bajnoki meccseken. Természetesen a kezdő tizenegyben sok változás volt, akik lehetőséghez jutottak, azokon érződött, hogy nincsenek játékban, kicsivel többet vártam tőlük. Egy szemfüles, ugyanakkor szép góllal nyertünk, a jelek szerint mi a Szolnokkal mindig harakiri mérkőzést vívunk.


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló