Tisztelet, becsület – továbbjutás?

2018-10-30 18:01:34
Kisvárda FC

Magyar Kupa, a legjobb 32 közé jutásért: Szerdán ebédidőben Gyöngyösön játszunk.

Ezen a héten nem egyetlen feladat vár csapatunkra: a szombati, Budapest Honvéd elleni bajnokit megelőzően szerdán 12.30-tól az NB III Keleti csoportjában 13. helyen álló Gyöngyösi AK otthonában lép fel a Kisvárda Master Good. A tét a Magyar Kupában a legjobb 32 közé jutás. Az országos főtábla első fordulójában mindkét csapat idegenben nyert 1–0-ra: a Gyöngyös Öttevényben, a Kisvárda Szolnokon.

„A kupamérkőzés is része a felkészülésünknek, hiszen a Honvéd ellen bajnoki elsőbbséget élvez, de természetesen komolyan vesszük a szerdai összecsapást is – mondta Dajka László, csapatunk vezetőedzője. – Ahogy az előző kupafordulóban, Szolnokon, úgy ezen a mérkőzésen is elsősorban azok kapnak lehetőséget, akik a bajnokságban kevesebbet játszottak. Az viszont természetes, hogy tovább szeretnénk jutni. NB III-as csapathoz utazunk, de minden ellenfelünket tisztelünk és becsülünk. Biztos vagyok benne, hogy nehéz mérkőzés lesz, ezért a fókusz szerdáig a gyöngyösi mérkőzésen volt és lesz, a Honvéd elleni találkozóval csütörtöktől kezdünk el foglalkozni.”

Amennyiben sikerülne kiharcolni a továbbjutást, úgy szerda estére is maradna izgulnivaló, hiszen a következő forduló sorsolását nyomban el is készítik a 20 órakor kezdődő Győr–Újpest párharcot követően.

A Gyöngyös–Kisvárda mérkőzésen Böcskei Balázs fújja a sípot, asszisztensei Pápai Zoltán és Baghy Csaba lesznek.


A fotón: Meglehet, Dajka László Gyöngyösön is összefut olyan kedves ismerőssel, mint amilyen Huszti Szabolcs volt a számra

Fotó: nso.hu


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló