Szponzori találkozó

2020-07-30 15:48:49
Kisvárda FC

Az előző bajnokság tapasztalatai és a következő szezon is szóba került a skybox-bérlőink körében.

Harmadik szezonunkat kezdjük augusztus 17-én az NB I-ben, így a Várkerti Stadion továbbra is azon szabadtéri sportlétesítmények közé tartozik, amely fennállása óta a honi elitet láthatja vendégül. Ez nemcsak a szurkolók számára ad rendszeres élményt, hanem a gazdasági élet szereplőinek is, akik számára továbbra is társadalmi-üzleti élet színtere is egyben egy-egy hazai mérkőzés.

Ezt megerősíthetik a stadion A jelű oldalának legfelső szintjén található skyboxok bérlői, akik csütörtökön gyűltek össze szponzori találkozóra. Az eseményen jelen volt dr. Seszták Miklós kormánybiztos, aki a térség országgyűlési képviselőjeként köszönte meg a cégvezetők ilyen jellegű támogatását. Csatlakozott hozzá Révész Attila sportigazgató, elismerve, a skyboxbérlők jelenléte, szurkolása és esetleges további egyéni felajánlásai is kellettek ahhoz, hogy a kisvárdai csapat ismételten kiharcolta a bennmaradást, és immár a harmadik élvonalbeli szezonját kezdheti meg.

A jelenlévők kifejezték szándékukat, hogy a jövőben is bérlői maradnak a páholyoknak, bízva abban, hogy újabb támogatók előtt nyitják meg az utat, és abban is, hogy miként az eddigi két évben, úgy a következő(k)ben is maradandó sportélményhez jutnak ők maguk, valamint üzleti partnereik és vendégeik is a kisvárdai mérkőzéseken.


Következő mérkőzés
Puskás Akadémia FC
Kisvárda Master Good
Felcsút, Pancho Aréna
2020-12-05 19:30
OTP Bank Liga, 13. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
0-0
0-0
Budafoki MTE
Kisvárda, Várkerti Stadion
2020-11-28 14:45
OTP Bank Liga, 12. forduló
Master Good
Kiemelt támogatónk