Supka Attilára esett a választás

2020-07-08 08:53:56
Kisvárda FC

Az új vezetőedző aláírta szerződését NB I-es csapatunkhoz.

Eldőlt, hogy csapatunk, a Kisvárda Master Good vezetőedzője Supka Attila lesz. Az 57 esztendős pro-licences szakember aláírta szerződését, de személyes bemutatása egyelőre várat magára. Supka Attila megkezdte a keret feltérképezését, a csapat korábbi mérkőzéseinek elemzését, miközben folyamatos kapcsolatban áll Révész Attila sportigazgatóval, aki jelenleg a csapat megerősítésén dolgozva külföldön tartózkodik.

A hatvani születésű Supka Attila játékosként a Bp. Honvéd csapatában mutatkozott be az NB I-ben, 1981-ben, az akkori címvédő csapatban 18 évesen jutott szóhoz. Később játszott Kecskeméten, Újpesten, Debrecenben és a Videotonnál valamint Ausztriában az Eisenstadt, az Artheim és a Schützen csapataiban. Pályafutását a Szarvas játékosaként fejezte be az NB II-ben.

Edzői pályafutása Sopronból indult, majd ugyancsak dolgozott az osztrák Artheimnél. Első magyarországi NB I-es megbízatását a Békéscsabánál kapta (2003-2004), majd 2004-ben Debrecenbe került, ahol az ő nevéhez fűződik a DVSC első bajnoki címének megszerzése 2005-ben, amelyet 2006-ban újabb követett. Ugyanezekben az években a Szuperkupát is elhódította csapatával. A Bajnokok Ligája-selejtezőjében Supka Attila irányítása mellett búcsúztatta a Debrecen 8–0-s összesítéssel a horvát bajnok Hajduk Splitet, illetve ekkor mérkőzhetett meg a Manchster Uniteddel is.

Debrecen után a Budapest Honvéd következett, amelyet három különböző ciklusban, 2006-2008-ban, 2011-2012-ben és 2017-2019-ben is irányított. Utóbbi időszakában háromszor a Kisvárdával is megmérkőzött, ezeken a meccseken kétszer nyert és egy döntetlent ért el a Honvéd. 2007-ben, vagyis első évében elhódította a fővárosi csapattal a Magyar Kupát, a döntőben korábbi klubját, a DVSC-t legyőzve. Utolsó honvédos évében a bajnokságban a negyedik helyen végzett a csapatával, a Magyar Kupában pedig egészen a döntőig jutott.

Supka Attila volt még a Zalaegerszeg (2008-2009), a ciprusi Nea Szalamina (2009), a Pécsi MFC (2012), a Soproni VSE (2013-2017), a Szeged 2011-GA (2017) és a Haladás (2019) vezetőedzője. Soproni edzőként ő ült az ellenfél kispadján azon a 2013-as mérkőzésen, amelyen a Kisvárda visszatért az NB II-be.

Supka Attila irányításával július 14-én kezdődik meg csapatunk felkészülése a klub történetének harmadik NB I-es idényére, ám az új vezetőedző már korábban Kisvárdára érkezik, hogy megismerkedjen kollégáival és a körülményekkel.

Kisvárdai pályafutásához sok sikert kívánunk!


Következő mérkőzés
Kecskéd KSK
Kisvárda Master Good
Kecskéd
2020-09-19 15:00
Magyar Kupa, a legjobb 64 közé jutásért
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Újpest FC
2-4
2-2
Kisvárda Master Good
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
2020-09-13 15:00
OTP Bank Liga, 4. forduló
Master Good
Kiemelt támogatónk