Stopliscipő a nászöltönyhöz

2020-04-10 12:17:38
Kisvárda FC

Kilenc éve ezen a napon történt: szűk győzelemmel is hat pontra nőtt a csapat előnye az élen.

Sorozatunkban már helyet kapott a 2009-2010-es idény, amely az elmúlt bő évtized legszerényebb kisvárdai szereplését hozta – a Várda SE csak remek hajrájának köszönhette, hogy elrugaszkodott a veszélyeztetett zónától, és a 18 csapatos megyei I. osztályú bajnokságban a tizedik helyen végzett.

A folytatást már nem bízták véletlenre, és olyan szintű csapatot igyekeztek összehozni Kisvárdán, amely esélyessé válhatott arra, hogy – elfoglalva méltó helyét – visszajusson az NB III-ba. Ez volt az első esztendő a három egymást követőből, amely során a Nyírbátori FC-vel vívtunk harcot a bajnoki címért – ekkor még a megye egyben, aztán az NB III-ban. A két nagy rivális a 2010-2011-es idény második fordulójában találkozott egymással Kisvárdán, és az egy-egy kiállítást is hozó rangadón úgy született 2–2-es végeredmény, hogy 2–0-s bátori vezetésről egyenlítettünk. Amikor a 19. fordulóban újra találkoztak a felek, a Kisvárda két pont előnnyel vezette a tabellát a második Nyírbátor előtt, és a különbség nem változott, tekintve, hogy 1–1-es eredmény született.

A 22. forduló után tovább javult a helyzet, ekkor már négy pont volt a Várda SE előnye a tabellán. A csapat a Rozsnyai Béla, Komáromi György edzőpárossal haladt a bajnoki cím megszerzése felé – utóbbit aligha kell bárkinek is bemutatni a kisvárdai futballberkekben, Rozsnyai pedig amellett, hogy Demecserben, a másodosztályban szereplő csapat edzője volt korábban, labdarúgónak sem volt utolsó, nagybányai színekben 1982-ben, a Kupagyőztesek Európa Kupájában játszott a Real Madrid ellen (Nagybányán 0–0, Madridban 2–5), illetve a román válogatottban is lehetőséghez jutott.

A kilenc évvel ezelőtt, 2011. április 10-én játszott mérkőzésen a Várda hazai pályán fogadta a Gyulaházát. Az első helyezett játszott a tizedikkel – az ilyen meccsekre mondják, hogy országos egyes. Aztán a győzelem csak nehezen született meg, Bagin Sándor első félidőben szerzett góljával alakult ki az 1–0-s végeredmény. Talán az bénította meg kissé a kisvárdai lábakat, hogy előző nap a Nyírbátor hazai pályán csak 1–1-et játszott a Mándokkal, így adva volt annak az esélye, hogy a Kisvárda hat ponttal lépjen meg fő riválisától. A 34. fordulót követően aztán így festett a bajnokság végeredménye: 1. Várda SE 80 pont, 2. Nyírbátor 72.

A fotón: A két napig tartó bajnokavató buli pillanatképe ismerős arcokkal:, balról: a még igen kölyökképű Spekker Tamás, Fodor András, Timku Tamás, Tóth Tibor és Szőlősi Lóránd, hátul balra utóbbi feleségének nagypapája, az edzőlegenda Komáromi György, a jobb szélen Petruska Dániel


„Újdombrádról érkeztem Kisvárdára, és ez már a második évem volt a csapatnál, de a lehetőségek terén össze sem lehetett hasonlítani az elsővel – mondta a kilenc évvel ezelőtti Gyulaháza elleni meccsen a szokott módon jobbhátvédként bevetett, akkor 23 éves Szőlősi Lóránd. – Ebben az évben alapoztuk meg az NB III-as szereplést, ha úgy tetszik, a mai sikereket. Nagyon jó játékosaink voltak, elég ha Bagin Sándor, Fodor András, Spekker Tamás, Krizán István vagy éppen Petranics Szergej nevét említem. Most, hogy mondja, valóban az egyik legeredményesebb évem volt, védőként hat gólt szereztem, ami nem olyan rossz. A Tiszabecs elleni gólom különösen emlékezetesre sikeredett, a vár oldalából, balról, jobb külsővel csavartam a hosszú sarokba a labdát. Kilenc év távlatából elárulhatom, hogy beadásnak szántam…

Mégis, Szőlősi Lóránd az NB III-ban már nem volt tagjai a várdai csapatnak, hanem visszaigazolt a megye kettes Újdombrádhoz. Egyre inkább a civil hivatás került előtérbe, a mai napig nyomozóként dolgozik, a járvány kapcsán a rend fenntartása miatt éppenséggel nem unatkozik ezekben a napokban.

A fotón: A magyar rendőrválogatott tagjaként, 18-as mezben Szőlősi Lóránd


„A hivatásomnak köszönhetem az egyik legmeghatározóbb futballélményemet is, hiszen tagja lehettem a magyar rendőrválogatottnak, amelynek színeiben 2018-ban négy egyre nyertünk a szlovákok ellen – vallja be Szőlősi főtörzsőrmester. – A kisvárdai csapatba már nem tértem vissza, mégis 2018-as átadása előtt már taposhattam a Várkerti Stadion gyepét, de csak néhány képkocka erejéig, amikor az esküvői fotók kedvéért az öltönyhöz stopliscipőt húztam. A feleségem pedig Komáromi Gyuri bácsi unokája, bár amikor a papa az edzőm volt, még nem ismertem a későbbi páromat. A csapatnak persze azóta is szurkolok, és februártól ismét jobban kötődöm hozzá, hiszen másodállásban a Várda Labdarúgó Akadémiánál dolgozom, mint az U13-as csapat asszisztens edzője.”


2011. ÁPRILIS 10.

2010-2011-ES IDÉNY, SZI-ZO SPORT-DR. ZILAHI MEGYEI I. OSZTÁLY, 23. FORDULÓ

VÁRDA SE–GYULAHÁZA KSE 1–0 (1–0)

Várkert, 500 néző, v.: Sipos L.

Várda SE: Petranics – Szőlősi L., Dacin, Nagy D., Mándi A. – Tóth T., Petruska (Kiss I., 84.), Spekker (Dallos, 85.), Fodor A. – Bagin, Costea. Edző: Rozsnyai Béla

Gyulaháza: Dudás L. – ifj. Bardi B. (Haga S., 66.), Gáti Sz., Tóth G., Kapin M., Bombera, Éles I., Deák B., Molnár G., Gáti S., Takács B. Edző: Bardi Béla

Gól: Bagin (1–0) a 36. percben


A borítófotón: Szőlősi Lóránd stoplija csak vőlegényként szántotta a Várkerti Stadion gyepét, a labdára is fogékony menyasszony pedig nem más, mint Komáromi György edző unokája


Holnapi emlékünk: Már megint egy Cigánd elleni meccs


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Mol Fehérvár FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2020-09-27 15:45
OTP Bank Liga, 5. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kecskéd KSK
0-10
0-4
Kisvárda Master Good
Kecskéd, Sportpálya
2020-09-19 15:00
Magyar Kupa, a legjobb 64 közé jutásért
Master Good
Kiemelt támogatónk