Se játék, se gól, se pont

2018-04-12 08:46:00
Kisvárda FC

Nem nyújtott jó teljesítményt Gyirmóton a Kisvárda, amely az NB II-es bajnokság során másodszor vesztett idegenben.

Azt a 2009-es, amúgy magyar bronzéremmel végződött U20-as világbajnokság óta tudjuk, hogy Kiss Máténak ragyogó a rúgótechnikája. A már az NB II-es Gyirmótban szereplő középpályás akkor a csehek ellen az egész vb legnagyobb gólját rúgta, és a szerda délutáni, Kisvárda elleni rangadón is elengedte a jobb lábát.

Első alkalommal, az első félóra végén még nem volt vele a kapufa, mert szabadrúgása után Zöldesi Illés kapus és a jobboldali „alumínium” közösen hárított, a második félidő elején viszont igen, hiszen az éles szögből leadott szabadrúgása után a léc a gólvonal mögé „húzta” a labdát.

Sokáig ez a két lövés jelentette a mérkőzés említésre méltó eseményeit, mert az első félidőben a Kisvárda nem akart, a Gyirmót pedig nem akart kibontokozni. A tabellán második várdaiak igyekeztek megtartani a harmadik hazaiakkal szemben a meccs előtt meglévő 12 pontos előnyüket, aztán a bekapott gól után már jöttek a támadójáték jobbítását megcélzó cserék. Horváth Zoltánnak és Heffler Norbertnek akadt is egy-egy ígéretes lehetősége, de ez nem az a meccs volt, amelyen a vendégek megdolgoztak volna a szerencséjükért.

Sokszor futottak lesre a kisvárdai támadók, ami miatt nem alakulhattak ki igazán veszélyes akciók. Így aztán győzelmével a Gyirmót kilenc pontra megközelítette a Kisvárdát, ezzel még mindig nyílt a feljutást érő második helyért vívott csata.

NB II: 23. forduló – 29. játéknap

Gyirmót FC Győr–Kisvárda Master Good 1–0 (0–0)

Gyirmót, 400 néző, v.: Pintér Cs. (Huszár, Király K.).

Gyirmót: Rusák – Villám, Lázár P., Szilvási, Présinger – Kiss M., Varga P. – Nagy P. (Paku, 87.), Stieber A. (Achim S., a szünetben), Sandal – Laki B. (Horváth R., 67.). Vezetőedző: Szepessy László.

Kisvárda: Zöldesi – Izing, Rjasko, Papucsek – Lucas – Melnik, Oltean (Ilics, 67.), Misic, Jánvári (Heffler N., 78.) – Lukács R. (Horváth Z., 58.), Gosztonyi. Vezetőedző: Kondás Elemér.

Gól: Kiss M. (1–0) az 55. percben

Percek, események

55. perc: Kiss Máté végezhetett el szabadrúgást a tizenhatos jobboldali csücskétől, és jobbal célba vette a jobb felső sarkot, a labda pedig a lécről vágódott a gólvonal mögé, 1–0.

Mesterszemmel

Szepessy László: – Küzdő, gyors csapat ellen minőségi, rövidpasszos játékot tudtunk nyújtani, amely után önigazolást nyertünk, hiszen ismét egy riválissal szemben gyűjtöttük be a bajnoki pontokat.

Kondás Elemér: – Jó Gyirmóttal találkoztunk a mostani mérkőzésen, amelyen egy szabadrúgás döntött. Ennek ellenére mindkét oldalon megvoltak a helyzetek, ezért úgy érzem, a döntetlen igazságosabb lett volna.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló