Saját nevelésű stábtagok

2019-10-16 12:14:29
Kisvárda FC

Kocsis Jánosé a döntés felelőssége, Dajka László újra az edzői csapatban.

Megszületett az edzői stábot érintő döntés, a Miriuta László távozása után kinevezett Kocsis Jánost és csapatát december végéig megerősítették szerepkörében. Visszatér a felnőtt csapathoz Dajka László is.

„Házon belül oldjuk meg az edzőkérdést december végéig – jelentette ki Révész Attila sportigazgató. – Kocsis János évek óta tagja az edzői stábnak, beugróként többször látta már el a megbízott vezetőedzői szerepkört, munkájával rendre elégedettek voltunk. Megérett arra a helyzet, hogy bizonyítási lehetőséget kapjon, így december végéig ő vezeti azt az edzői csapatot, amelynek korábbi vezetőedzőnk, Dajka László is tagja lesz. Az ő újbóli megbízatására a pro-licences végzettsége miatt is szükségünk van, de aktív résztvevője lesz a napi munkának, ahogy a legutóbbi szerepvállalásakor, úgy most is számítunk a tapasztalatára. Fontos számunkra fiataljaink felfelé áramoltatása, ennek az utóbbi hónapokban az akadémiánkon képzési igazgatóként foglalkoztatott Dajka László volt a felelőse, így ebben a kérdésben ő biztosítja a folytonosságot. Éppen ezért Dajka László megtartja az utánpótlásban betöltött feladatát is, mert nagyon fontos számunkra a jelenlegi magas szintű nevelőmunka folytatása, a fiatalok felkarolása. Nem fordulhat elő az, ami a legutóbbi meccsünkön, hogy a hiányos a cseresorunk, miközben a második csapatunkból többeket is be lehetett volna nevezni a meccskeretbe.”

„Hosszú ideje tagja az edzői csapatunknak Kocsis János mellett Erős Gábor és Bodnár László is, ők ugyancsak tudják mik az elvárásaink, hiszen az elmúlt öt-hat évben az edzői korszakom alatt is az irányításom alá tartoztak, akár játékosként, akár kollégaként. Meglátjuk, mit tanultak ebben az időszakban, mennyire sikerült őket felkészíteni, és döntéshelyzetben hogyan látják el feladatukat – folytatta Révész Attila. – Ők így együtt továbbra is egy csapatban dolgoznak, Kocsis János vezetésével, de utóbbi meccsel majd a jövőben, vagyis ő áll majd ki a kispad elé, és instruálja a csapatot. A szabályoknak megfelelően a médiával Dajka László tartja majd a kapcsolatot, ő nyilatkozik majd a mérkőzéseket követően is, de szakmai kérdésekben a döntő szót Kocsis János mondja ki. Ismétlem, eljött az idő arra, hogy helyzetbe hozzuk a saját nevelésű edzőinket is, ez azért is fontos, hogy az utánpótlásunkban alkalmazott játékrendszer hasonló legyen, mint a felnőtteknél.”


A fotón: Dajka László (balra) és Kocsis János újra együtt dolgozhat

Fotó: Nyulak Nikoletta


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló