Rajt a megyei bajnokságban is

2019-08-09 09:53:14
Kisvárda FC

Második számú csapatunk hazai pályán, az Ibrány ellen kezdi a szezont.

Egy héttel az NB I-es nyitány után vasárnap kezdetét veszi a megyei I. osztályú bajnokság is. A sorozatban érintett Kisvárda Master Good II hazai pályán kezd, az ellenfél 17 órától az Ibrány lesz.

„Céljaink nem változtak a bajnoki szereplésre vonatkozóan, vagyis továbbra is az az elsődleges, hogy fiataljaink a felnőttfutballban edződjenek, és így kerüljenek egyre közelebb az első csapatunkhoz – mondta a globális tervekről Nagy Sándor, a második számú együttesünk edzője. – Külön kerete van a második számú és az U19-es csapatunknak is, a kettő között persze lesz átjárás, és várhatóan a felnőttek közül is kapunk minden meccsre három-három a keretből kimaradt labdarúgót a szabályok adta lehetőségeknek megfelelően. Ami az Ibrány elleni mérkőzést illeti, a tavalyi ezüstérmes ellen szeretnénk helytállni és jó iramú, hajtós mérkőzéssel megkezdeni a szezont.”


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló