Rácsodálkoztak: ilyen is volt?

2020-03-24 08:10:30
Kisvárda FC

El sem akarták hinni, hogy 34 éve így elvertük a brazilokat.

Vasárnap este főműsoridőben ismételte meg az M4 Sport az 1986-os Magyarország–Brazília barátságos válogatott mérkőzést, amelyen a mieink 3–0-ra nyertek a Népstadionban – hatalmas népünnepélyt és a közelgő mexikói világbajnokságra jó adag optimizmust kiváltva az emberekből. A mérkőzéssel szembesítettük a szambaországból származó két játékosunkat, a már magyar útlevéllel is rendelkező Lucast valamint a második éve Kisvárdán játszó Sassát.

„Bele-belenéztem a mérkőzésbe, és csodálkoztam az eredményen, hogy mennyire elverték a magyarok a brazilokat – mondta a kisvárdai csapatkapitány, Lucas. – Megmondom őszintén, eddig nem hallottam erről az összecsapásról, nyilván Brazíliában nem nagyon dicsekednek vele, meg aztán nem is éltem még ekkor, hiszen 1989-es születésű vagyok. A brazil válogatottban szereplő játékosokat hírből ismertem, felvételeket is láttam róluk, de többségüket élőben nem láttam játszani. Azt azért tudom, hogy az 1986-os és az 1990-es világbajnokságon nem szerepelt túl jól a válogatottunk, azt mondják, ezek nem a legjobb generációk voltak, szemben az 1982-es vb-t megjárt csapattal, vagy az 1994-essel, amelyik meg is szerezte a világbajnoki címet.”

De vajon Lucas tisztában van-e azzal, hogy a magyar válogatott sokáig veretlen volt Brazíliával szemben, tétmeccsen az 1996-os olimpián kapott (1–3) ki tőle először, hivatalos, igaz barátságos válogatott meccsen pedig 2004-ben (1–4).

„Arra a négy egyes brazil győzelmet hozó mérkőzésre már emlékszem, miként debreceni időszakomban hallottam arról, hogy a klub korábbi játékosa, Madar Csaba gólt szerzett az olimpián a braziloknak. Ma már nehezen lenne elképzelhető, hogy a magyar csapat három nulla verje a brazilokat” – véli Lucas.

És ha mostanában játszanának egy magyar–brazilt, a kisvárdai csapatkapitány vajon kinek szurkolna?

„Nagyon szeretem Magyarországot, sok minden köt ide, a futball utáni életemet is itt képzelem majd el – vágott bele a számára nehéz kérdés megválaszolásába Lucas. – Ugyanakkor Brazíliából származom, a világversenyeken természetesen szülőhazám válogatottjának szurkolok, mint ahogy a négy évvel ezelőtti Európa-bajnokságon tiszta szívemből szorítottam a magyaroknak is. Szóval, ha nem lenne tétje az egymás elleni meccsnek, akkor a magyaroknak szurkolnék, de ha mondjuk egy világbajnoki döntőben találkoznának, akkor nem tudnám megtagadni magam…”

Sassának is kikerekedett a szeme, amikor megkértük, kapcsoljon a mérkőzést felvételről sugárzó csatornára, és közben szembesítettük a majdani végeredménnyel.

„Biztos a csúcson lehetett akkor a magyar válogatott – jegyezte meg a játékot látva a Lucasnál egy évvel idősebb támadónk. – El sem hiszem, hogy ilyen simán legyőztek bennünket, pedig hallva a brazil játékosok nevét, ismerősen csengenek, akkoriban ők jelentették otthon a minőséget.”

A felvételeken Lucas és Sassá egy közeli ismerőst is láthatott, hiszen a cserejátékosok között feltűnt korábbi kisvárdai vezetőedzőjük, az 1986. március 16-án játszott mérkőzésen végül lehetőséghez nem jutó Dajka László is.

A ’86-s magyar–brazilt teljes egészében itt is megnézheti:



A borítófotón: Azon az 1986-os mérkőzésen az első magyar gólt szerző Détári Lajos nemrégiben Kisvárdán járt, hogy megnézze Lucast és Sassát is


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló