Pont a pontrúgások

2018-10-07 08:12:30
Kisvárda FC

A szögletekből és szabadrúgás után kapott gólok jelentették a kisvárdai csapat vesztét a paksi mérkőzésen.

Kellemes, nyárias időben kezdődött a 10. forduló paksi mérkőzése, remek pályán, így minden adott volt a jó futballhoz. Egyik edző sem változtatott az előző heti összeállításon, ami azt jelentette egyben, hogy a vendégeknél Dajka László adott még egy esélyt a Debrecenben vesztes (3–1) tizenegynek.

Egy hete a Loki a pontrúgások révén fordította meg az eredményt, és ezúttal is a szögletek kivédekezése jelentette a fő nehézséget. Az egyik ilyet még megúszta a Várda, hiszen Gévay Zsolt fölé fejelt, de amikor akcióból, pontosabban egy pontatlan felszabadítást követően megszerezte a vezetést a Paks, jött rögtön a második találat – persze, hogy szöglet után. Nem klasszikus beívelést, hanem visszagurítást követően, ami felveti annak a kérdését, hogy a tizenhatos vonalánál miért nem helyezkedett várdai játékos.

Felcsillant a remény, amikor a kaputól 17 méterre szabadrúgáshoz jutott a Várda, ez Matija Misicek ziccer. Most a sorfalba lőtt, de az újbóli szögletből jött az egyenlítés – Horváth Zoltán bajnokságbeli harmadik gólját szerezte. Nem sokáig maradt ez az állás, hiszen egy felesleges szabálytalanságot követő szabadrúgásból Gévay a kapuba fejelt. Igaz, a szünetre még így is egygólos paksi vezetéssel vonulhattak volna a csapatok, de Bohdan Melnik kihagyta a kihagyhatatlan, Brana Ilics visszagurítását követően három méterre az üres kaputól nem találta el a labdát – másként lyukat rúgott. Úgy tűnt, Melnik túlizgulta a helyzetet, jobbhátvédként nem találta fel magát a kapu előtt.

Szünet után leült a meccs, a Paks már nem nagyon akart előre menni, a Kisvárda pedig nem nagyon tudott. A vendégek kezdeményeztek többet, de meddő fölény volt ez inkább egy-egy veszélyes beadással és távoli lövéssel. Szokatlan pillanat volt, amikor a csapatkapitány Lucast le kellett cserélni, a derekát fájlaló játékos zsinórban 27 végigjátszott bajnoki után hagyta el a pályát idő előtt. A végén még nem sikerült kivédekezni az újabb hazai szögletet, így alakult ki a 4–1-es végeredmény, ami a játék képe alapján kissé túlzó (ezt maga Csertői Aurél is elismerte a meccs után), de a hazaiak győzelme feltétlenül megérdemelt.

A válogatott mérkőzése miatt kéthetes bajnoki szünet következik. Az abszolút újonc Kisvárda nincs kieső helyen, annak ellenére sem, hogy az eddigi tíz forduló során csak háromszor játszott otthon és hétszer idegenben. Az elkövetett hibákból azonban tanulni kell, hogy az október 20-án induló négymeccses hazai etap során minél több pontot sikerüljön gyűjteni.

PAKSI FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 4–1 (3–1)

Paks, 600 néző, v.: Radványi (Becséri, Király Zs. – Pintér Cs., Kulcsár K.).

PAKS: Nagy G.– Kulcsár D., Fejes A., Gévay, Báló – Egerszegi – Haraszti (Horváth P., 89.), Kecskés T., Bertus, Remili (Bartha, 85.) – Hahn (Simon A., 77.). Vezetőedző: Csertői Aurél.

KISVÁRDA: Felipe – Melnik, Ene, Vári B., Anderson Pico – Lucas (Sassá, 68.), Protics – Gosztonyi (Negrut, 80.), Misic (Karaszjuk, 61.), Ilics – Horváth Z. Vezetőedző: Dajka László.

Gólszerző: Hahn (1–0) a 16., Remili (2–0) a 19., Horváth Z. (2–1) a 30., Gévay (3–1) a 42., Gévay (4–1) a 91. percben

A gólok története

16. perc: Vári Barnabás fejéről úgy pattant a labda, hogy azzal Haraszti lódult meg a bal oldalon, az alapvonaltól középre gurított, a lendületből érkező Hahn pedig Várit megelőzve 6 méterről ballal a jobb felső sarokba lőtt, 1–0.

19. perc: Haraszti végzett el szögletet balról, középre ívelés helyett a tizenhatos vonalához passzolt, s onnan Remili jobbal nagy erővel jobbal a kapu közepébe lőtte a labdát, 2–0.

30. perc: Misic jobboldali szöglete után Horváth Zoltán kihasználta, hogy Fejes András nem ugrott fele vele és Nagy Gergely rosszul mozdult ki a kapujából, így 5 méterről a jobb alsó sarokba fejelte a labdát, 2–1.

42. perc: Bertus végzett el szabadrúgást jobbról, a tizenhatos sarkától, középre ívelése után Gévay 6 méterről a kapu jobb oldalába fejelte a labdát, 3–1.

91. perc: Bertus baloldali szöglete után Bartha megcsúsztatta a labdát, a berobbanó Gévay pedig 5 méterről a kapu közepébe lőtte, 4–1.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2018-10-20 17:00
OTP Bank Liga, 11. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Paksi FC
4-1
3-1
Kisvárda Master Good
Paks Fehérvári úti stadion
2018-10-06 17:00
OTP Bank Liga 10. forduló
Master Good
Kiemelet támogatónk