Öldöklő volt a harc

Harmincnyolc pont, kilencedik helyezés.

Így végződött a Kisvárda Master Good történetének első NB I-es éve, amely előtt és alatt folyamatos támadás érte a klubot a játékospolitikája miatt. Két forduló után nemhogy gólja és pontja, még szöglete sem volt a csapatnak, amelyet ekkor biztos kiesőnek könyveltek el. A végén azonban három riválist is megelőzött a Kisvárda, miközben a tavaszi hajrá hazai meccsein állandó volt a telt ház az augusztus 11-én átadott Várkerti Stadion.

Révész Attila értékelte a mögöttünk hagyott történelmi szezont.

„Nagyon nehéz volt a kezdeti időszak, sok kellemetlenséggel kerültünk szembe – lendült bele a mondandójába a sportigazgató. – Szinte közutálatnak voltunk kitéve, amellyel egyesek nagyon nehezen tudtak megbirkózni. Szerencsére mi, házon belül ezt a helyzetet jól kezeltük, és bíztunk magunkban, hogy megfelelő keretet sikerült kialakítanunk a céljaink eléréséhez. Más utunk nem is maradhatott, mint az előregondolkodás, és a decemberi három mérkőzésen szerzett hét pont esélyt adott nekünk arra, hogy tavasszal – megismerve az NB I jellegét – némi erősítéssel harcban lehetünk a bennmaradásért. A tavasz első meccsén, Szombathelyen aratott győzelem esélyt teremtett a továbbiakra, még ha akkor a játék nem is volt még az igazi. A későbbi meccsekre aztán összeálltunk, nagyon egységessé vált az öltöző is. Nagyon motiváltak lettek a játékosok, és azt láttam, hogy ez a hétközi edzéseken valamint a mérkőzéseken is minden alkalommal visszaköszönt. Ezt talán a szurkolóink is igazolni tudják.”

A tavaszi feljavulás ellenére sem adták könnyen a bennmaradást, hiszen az utolsó fordulóig meg kellett küzdeni érte.

„Többször is előfordult, hogy a győzelmet követő örömmámorunk két-három percig tartott, mert megtudtuk, hogy a közvetlen riválisaink is bravúros győzelmet arattak – folytatta Révész Attila. – Igaz, előfordult olyan is, hogy a vereségeket követően vigaszt jelentett a konkurensek botlása. Öldöklő harcnak lehettünk a részesei, amely konkrétan engem fizikailag nagyon kinyírt, hiszen a mindennapos szakmai munkában is részt vettem, ami mellett a klub irányítása és az akadémia felügyelete is plusz terhet rótt rám. Ennek ellenére meg kellett oldanunk, hogy a játékosok felé a nyugalmat árasszuk, egyszer sem kellett pánikolnunk, ami mutatja a játékosok profi hozzáállását is. A külföldi kontingensünkről annyit, ahogy sok más csapat, mi is kihasználtuk, hogy tíz ilyen játékos lehet a keretünkben. Ők egészültek ki a határmenti, magyar felmenőkkel rendelkező, ennélfogva magyarnak tekinthető játékosokkal, akiket nálunk a köztudat légiósként kezelt, más csapatokban az ugyanilyen státuszú játékosokat már magyarként. Ők azonban cseppet sem törődtek a körülöttünk kialakult hangulattal, és olykor talán jól is jött, hogy nem értették a hozzászólásokat és a bekiabálásokat. Ahogy belelendültünk, akkor derült ki, hogy bárki ellen lehet esélyünk. Erre jó példa, hogy amíg a bajnokság elején játszott első négy meccsen 0–11 volt a gólkülönbségünk, addig a második körben játékban jóval közelebb kerültünk az úgynevezett négy nagyhoz, vagyis a Mol Vidihez, a Honvédhoz, az Újpesthez és a Ferencvároshoz, a harmadikban pedig már a balszerencsén is múlott, hogy ezen csapatok ellen nem szereztünk még több pontot. Az erőviszonyok alapján hozzánk közel lévő csapatokat viszont többször is le tudtuk győzni, mint a Haladást, az MTK-t és a Puskás Akadémiát, a Debrecen elleni két sikerünk pedig kimondottan nagy bravúr volt. Egy-egy fájdalmas pontvesztés, illetve vereség azért becsúszott, legfőképpen az áprilisi Diósgyőr és Haladás elleni meccsek tartoznak ide, amelyektől többet reméltünk, mint összesen egy pontot. Azt láttuk, hogy a hajrában nagy esélyünk lesz a bennmaradást kivívni, ennek megfelelő harci szellem uralkodott az öltözőben is. Ennek a csapatszellemiségnek és pozitív attitűdnek nem is lehetett más a hozadéka, mint a bennmaradás. Erre a kisvárdai futballcsalád nagyon büszke lehet, hiszen amióta tizenkét csapatos az első osztály, az abszolút újoncként felkerülők első nekifutásra rendre ki is estek. Azért is lehetünk büszkék a közösen elért sikerünkre, mert arányaiban talán annyi család sehol nem járt a mérkőzéseinkre, mint nálunk. Arra is büszkék vagyunk, hogy nekünk nem kellett semmilyen kedvezményt biztosítani a jegyárakból, hogy a bajnoki hajrában is megtöltsék a stadiont, ami persze nem olyan nagy, mint a konkurens csapatokéi. Az ő támogatásuk, anyagi és erkölcsi értelemben egyaránt rengeteget segített. Nagyon köszönjük nekik ezt a hozzáállást! A társadalmi szerepvállalásról pedig annyit, hogy nálunk a polgármester és az önkormányzati képviselők közül többen is megvették az éves bérletüket, miként a klubvezetők hozzátartozói is. Ez is mutatja, hogy mi nem azért akarjuk az ilyen szintű futballt, hogy ki tudjunk belőle venni, hanem mindenki szeretett volna hozzátenni a sikerekhez a saját lehetőségeihez mérten. Ez az érzés mondatta velem végig, hogy megéri csinálni, ennek az összefogásnak a továbbiak során is meg kell maradnia, és akkor esélyünk lesz ezt a szintet tartani.”

Ha túléli egy csapat az újonc évét, akkor a második esztendőt úgy szokták jellemezni, hogy az még nehezebb, hiszen elmúlik az újdonság varázsa. Fel kell erre is készülni?

„Mivel nem a nulláról indulunk, ezért ebben az értelemben nem lesz nehezebb dolgunk, mint egy éve ilyenkor volt – felelte Révész Attila. – Ugyanakkor érthető, ha azok a játékosok, akik letettek valamit az asztalra, joggal kérik a magasabb javadalmazást, hiszen őszintén be kell vallani, mindenki pénzből él. A kérdés az, hogy ezeket a feltételeket meg tudjuk-e nekik teremteni, magyarul tudunk-e annyi plusz forrást hozzátenni, amelyeknek a segítségével tartani tudjuk a szintet. Na, ez már sokkal nehezebb lesz! Ugyanakkor örömmel mondhatom, hogy a játékosok többségével szóban már megállapodtunk a folytatásról.”

Ugyan a klub hivatalos honlapjaként az a feladatunk, hogy a konkrét megállapodásokat jelentsük be, de lehet-e sejtetni, hogy kikről is van szó? A szurkolókat leginkább Felipe, Lucas és Gheorghe Grozav jövője foglalkoztatja az ilyen-olyan mendemondák következtében.

„Kezdeményeztük Mihai Minca kapus szerződésének felbontását – vágott bele a leltárba Révész Attila. – Az ő helyére jön vissza Zöldesi Illés, aki Zalaegerszegen szerepelt kölcsönben. Vári Barnabás családi okokra hivatkozva – és arra, hogy szeretne még néhány évig meghatározó játékosa lenni egy csapatnak, ami nálunk nem biztos, hogy megadatik neki – kérte szerződése felbontását. Ezt akceptáltuk, annak fényében, hogy az elmúlt négy évben rengeteget tett a klubért, és ezt nagyon szépen köszönjük neki. Vele kivételt tettünk, és érvényben lévő szerződése ellenére ingyen elengedjük. Méltó volt arra, hogy vele szemben ezt a gesztust megtegyük, neki így is csak hálával tartozunk. Lejárt szerződésű játékosaink közül Anton Kravcsenkónak tettünk ajánlatot, vele még egyezkedünk, várjuk a válaszát. Sztavrosz Cukalasszal szóban megállapodtunk, csupán arra várunk, hogy aláírja a szerződését, az ő maradása biztosra vehető. Horváth Zoltánnal folyamatosan egyeztetünk, elmondása szerint máshonnan is van ajánlata, várjuk a visszajelzését. Ugyancsak lejárt a szerződése Rados Proticsnak és Brana Ilicsnek, nekik ugyancsak tettünk ajánlatot. A többiek szerződése érvényes, értük nem érkezett konkrét ajánlat, így nagy valószínűséggel nem is fogjuk őket elengedni. A Felipe, Lucas, Grozav hármasért sem, és a felkészülés kezdete után már nem is hallgatjuk meg az esetleges érdeklődőket, mert onnantól kezdve már nehéz lenne őket pótolni az egyre szűkebb piacról.”

Hogy az elején is említett közutálat se legyen akkora: magyarosodik-e valamelyest a keret?

„Továbbra is keressük ennek a lehetőségét, de az igazán erősítést jelentő játékosok földrajzi helyzetre hivatkozva mondanak nemet – így Révész Attila. – Azt látjuk, hogy nincs is sok minőségi magyar játékos a piacon, aki viszont annak számít, az az élcsapatokban kap helyet. Tervezzük, hogy magyarosodjon a keretünk, több olyan játékossal kerültünk közel a megállapodáshoz, akikben van potenciál és úgymond fel lehet őket építeni. Saját utánpótlásunkban is megvannak azok a játékosok, akiket évről évre fel lehet emelni a felnőttek közé, ez is a célunk. Az addig hátralévő három-négy éves időszakot valahogy át kell vészelnünk. Örülünk neki, hogy itt lehetünk, hogy minden egyes hazai meccsünk népünnepéllyel ért fel, hogy tovább tud épülni a klubunk. Olyan lendületet adhatunk Kisvárda labdarúgásának, ami soha nem történhetett volna meg, ha nem maradunk benn.”