Ők jelentik az átmenetet

2020-07-06 10:17:50
Kisvárda FC

Íme Szabó Balázs „bandája”, vagyis a csapatunk, amely az NB III-ban szerepel majd.

Hétfőn délelőtt újra benépesedett a Várkert, hiszen a Várda LA valamennyi korosztályos csapatánál megkezdődött a felkészülés az új bajnoki évre. Mindegyik együttest meglátogatunk majd, már csak azért is, mert szinte minden korosztályban nagy változások történtek az elmúlt hónapokban.

A sort egy olyan csapatnál kezdtük, ami a fenti kitételekhez mérten kakukktojásnak számít, hiszen a Kisvárda Master Good II-es csapata nem is akadémiai és nem is most kezdte meg a felkészülést, hanem éppen egy hete. Ugyanakkor azt már ki lehet mondani, hogy arról a csapatunkról van szó, amelyik augusztus 2-tól az NB III-ban szerepel majd.

„Nagyon szurkoltunk a felnőtt csapatnak, hogy maradjon bent az élvonalban, ez több szempontból is fontos a klubnak, mások mellett azért is, mert ez a keret is így vált véglegesen NB III-assá – mondta a hétfői tikkasztó edzés után Szabó Balázs edző, aki maga is bemutatásra szorul, hiszen a csonka tavaszi szezon miatt nem volt sok idő megismerkedni vele. – Balmazújvárosból érkeztem, ott döntően az utánpótlásban dolgoztam, de az NB II-es felnőtt csapat mellett pályaedzőként és a fiókcsapat vezetőedzőjeként is tevékenykedtem.. Kisvárdára eredetileg az U17-es csapathoz érkeztem, azzal a szándékkal, hogy feljutáshoz segítsem. A koronavírus miatt a bajnokság idő előtt véget ért, amit nagyon sajnáltunk, és nagyjából egy hónapja kaptuk meg a felkérést a stábommal együtt, hogy a klub második számú csapatát irányítsuk. Nagy megtiszteltetés és nagyon jó visszajelzés is a számomra, hogy felajánlották ezt a pozíciót. A stábommal együtt élni szeretnénk ezzel a lehetőséggel.”

A fotón: Szabó Balázs nagy lehetőségként tekint a Kisvárdán kapott esélyre


Elnézve a hétfői edzést, bőségesnek tűnt a létszám. A keretben feltűntek azok, akik fiatalon már az NB I-ben is bemutatkoztak (Bíró Roland, Czene Zalán, Szőr Levente, Viktor Riznicsenko), de jóval ifjabbak is, mint például Puporka Dávid, akit a távolabbi jövő reménységének tartanak.

„Most még valóban sokan vagyunk, mert több próbajátékosunk is van, és ez az a hét, amikor szeretnénk kialakítani a végleges létszámot – beszélt az elvekről Szabó Balázs. – A jövő héttől már fix tagokkal szeretnénk dolgozni, már csak azért is, hogy ne kelljen a taktikai elemeket rendre átismételnünk. Ennek a csapatnak az az elsődleges célja, hogy a klubon belül átmenetet biztosítson az utánpótlás és a felnőtt futball között, a másodlagos pedig az, hogy akik az NB I-es keretbe nem férnek be, számukra is tudjunk játéklehetőséget biztosítani. Illetve az akadémia legtehetségesebb, még fiatalabb játékosai számára is nyitva áll a kapu, hogy belekóstoljanak abba a futballba, abba a ritmusba, ami már a felnőttekhez közelít. Lesz olyan szabály is, ami lehetővé teszi, hogy ők magasabb korosztályban, akár nálunk is szerepeljenek.”

NB III-as csapatunk (amelynek szakmai stábja már-már NB I-es, hiszen Szabó Balázs segítői közül Belényesi Miklós, Téglási Gábor és Szilágyi Norbert is megfordult labdarúgóként az élvonalban...) a héten a tervek szerint két edzőmeccset is játszik, elsőként szerdán 17 órától a Hajdúszoboszló ellen.


ADATBANK

A csapat neve: Kisvárda Master Good II

Bajnoksága a 2020-2021-es bajnoki évben: NB III

Vezetőedző: Szabó Balázs

Asszisztensedző: Belényesi Miklós

Kapusedző: Téglási Gábor

Masszőr: Szilágyi Norbert és Csáki Péter


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló