Nemzetközi torna a Várkertben

2019-10-28 15:54:46
VLA

A Kárpát-medencei Akadémiák Rendszeréhez tartozó egyesületek U13-as csapatait látja vendégül a Várda LA.

Az őszi szünetet kihasználva kedden egész nap pattog majd a labda a Várkertben, ahol a Kárpát-medencei Akadémiák Rendszeréhez (KMAR) tartozó egyesületek U13-as tornáját rendezik lesz. Vendég lesz az NK Osijek (Eszék, horvát), a Székelyföldi LA (Csíkszereda, erdélyi), FK Topolya (vajdasági), FK Nafta Lendava (szlovén), FC Komárno, DAC Dunaszerdahely (mindkettő felvidéki) és az MFK Munkács (kárpátaljai) – ők lehetnek csapatunk a Várda LA ellenfelei.

„A KMAR a Puskás Akadémia által felügyelt utánpótlásrendszer, amelyben a történelmi Magyarország területén létrehozott és a magyar kormány által segített utánpótlásműhelyek együttese, amelyek időközönként találkoznak, és összemérik erejüket – mondta Neumann Gábor, a Várda Labdarúgó Akadémia igazgatója. – Kisvárda ebbe úgy került bele, hogy a mi szakmai felügyeletünk mellett működik a kárpátaljai munkácsi akadémia. Két éve rendeztünk már egy ilyen tornát, akkor a 2008-as korosztálynak, ami U10-es volt akkoriban. A mostani U13-as korosztály tavasszal Felcsúton találkozott már egymással, ha úgy tetszik, most jön a visszavágó.”

A nyolccsapatos viadal sorsolását kedden reggel tartják, az alapján indul meg az egyenes kieséses küzdelem. A tornán valamennyi helyezést eldöntenek, a mérkőzések egyszer harmincpercesek lesznek, egyszerre két pálya lesz foglalt. A döntőre várhatóan 16.30-kor kerül sor.


A fotón: A Várda LA U13-as csapatai a környező országok magyarlakta területeiről kapnak ellenfeleket


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Ferencvárosi TC
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló