„Nem kell kipécézni a futballt”

2020-04-17 05:48:52
Kisvárda FC

Révész Attila sportigazgató a Digi Sportnak nyilatkozott.

Nincs értelme ebben a járványhelyzetben újraindítani és befejezni a bajnokságokat, hiszen a fertőzésveszély még így sem zárható ki, hogy a mi csapatunk kiscsoportosan edz – véli a Reggeli Start vírusvideójában a labdarúgó NBI 7. helyén álló Kisvárda sportigazgatója, aki úgy látja, az UEFA folytatásra utaló hangzatos nyilatkozatai is inkább a szponzoroknak szólnak. Révész Attila egyelőre nem készül fizetéscsökkentésre, arra viszont igen, hogy a magyar NBI régiós stabilitása miatt jövőre nagyobb és olcsóbb lesz a légiósválaszték és több magyar fiatal is bevethető lesz. A sportigazgató körültekintő megoldást keresne az NB I lezárására, s követhető ötletnek tartja azt, hogy egy évig 14 csapatosra emeljék fel az élvonal létszámát – olvasható a Digi Sport mhonlapján.

„Egy 10-20 százalékos bércsökkentés olyan kevés a klub teljes büdzséjét tekintve, hogy azzal sokat nem tudnék segíteni” - vélekedett Révész Attila arról, hogy a társadalmi elvárás ellenére miért nem csökkentik a játékosok fizetését Kisvárdán. A klubvezető azzal is indokolt, hogy „a játékosok vállalták, sőt, kérték a kiscsoportos munkát, ezért a munkaszerződésben foglaltaknak egyelőre eleget tesznek”, de nem tartja kizártnak, hogy nyártól kisebb bértömeggel vágnak neki az új szezonnak, így nem sérülnének az érdekek. A szabolcsi klub sportigazgatója szerint „nem kell kipécézni a futballt”, amely régóta stabil lábakon áll, tovább fog lépni a mostani válságon is.

Révész Attila egyenesen odáig ment, hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági veszteségek miatt új világ indulhat a magyar futballban, ezzel kapcsolatban két utat is lát: „A környező országokhoz képest a magyar futball sokkal stabilabbnak tűnik, ez a hír ott már elterjedt, ezért tudok én is sokszor jobb román játékosok felé nyitni, ők a következő időszakban szeretnének majd hozzánk jönni. Ha tudjuk tartani ezt a büdzsét, akkor sokkal jobb játékost tudunk hozni, ha nem, akkor meg a helyiekre támaszkodva kisebb büdzsével vágunk neki, de a bajnokság életképes, a szövetség rendet tett és a stabilitást megadják.”

A Kisvárda Master Good sportigazgatója a két menesztett román légiós, Gheorghe Grozav és Iasmin Latovlevici esetéről is elmondta az álláspontját: „Tudtuk, hogy le fogják zárni a magyar-román határt és két hét karantén vár arra, aki átlépi; az előző napi megbeszélésen külön kértük, hogy maradjanak, erre másnap reggel 7 órakor távoztak. Ami még fájó volt, hogy játékostársaik érdeklődtek, nem jönnek-e mozogni, erre azt válaszolta, hogy nem, itthon vagyok, játszom a tévé előtt. Később pedig kiderült, hogy eltávoztak, nekem kellett ellenőrizni, és a szomszéd nénitől tudtam meg, hogy ő összepakolt és távozott, tehát tudatosan készült - ez már konkrétan Latovlevici volt. Nem volt más választásunk, mert ez hatalmas szerződésszegésnek minősül.”

Zárásként Révész Attila elmondta Szombathy Pálnak a Reggeli Start vírusvideójában, hogy talán a 14 csapatos NB I-et tartaná jó megoldásnak, amit két körben, 26 fordulóban játszanának le a csapatok, ezzel is segítve a válogatott túlzsúfolt programjának teljesítését. Szerinte nincs értelme zárt kapuk mögött lejátszani, mint mondja: „Ugyanolyan, sőt nagyobb fertőzésveszéllyel bír, mint a most zajló kiscsoportos edzések”. A különböző környező városokban élő játékosaival kapcsolatban azt is megjegyezte, hogy a napi hőmérővel történő mérésük nem garancia, hogy nem vírusfertőzöttek vagy hordozók.

A teljes beszélgetés megtekinthető itt:



Következő mérkőzés
Kecskéd KSK
Kisvárda Master Good
Kecskéd
2020-09-19 15:00
Magyar Kupa, a legjobb 64 közé jutásért
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Újpest FC
2-4
2-2
Kisvárda Master Good
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
2020-09-13 15:00
OTP Bank Liga, 4. forduló
Master Good
Kiemelt támogatónk