Nem éltünk a lehetőséggel

2020-09-04 23:08:59
Kisvárda FC

Komáromi György szép alakításai miatt régen voltak ilyen szomorúak Kisvárdán – HELYSZÍNI BESZÁMOLÓ

Ha nem is az utolsóból, de a pénteki meccsen a nyolcadikból vagy a kilencedikből lehettek az elsők. A hétvége egyetlen NB I-es meccsének győztese ugyanis biztosan az élre állhatott, és legalább egy hétig ott is ragadhatott.

De nemcsak ezzel az eséllyel nem tudott élni csapatunk ezen a szomorú estén. Hanem azzal sem, hogy a koronavírus-járvány miatt a felcsútiak továbbra is nélkülözték azokat a többnyire rutinos légiós játékosaikat, akiket legutóbb az Újpest ellen is. Persze, mindez nézőpont kérdése, mert a jelek szerint a Puskás helyettük szerepeltetett fiataljai az ismeretlenségből előbújva állították megoldhatatlan feladat elé az eddigi két ellenfelüket.

Kisvárdai oldalon is akadt hiányzó, Rubus Tamás sérülés miatt nem állt rendelkezésre a Honvéd-verő tizenegyből, amelyből Kovácsréti Márk is kimaradt. Nem kezdtünk olyan jól, mint legutóbb, és nemcsak azért, mert 17 perc után nemhogy 2–0-ra nem vezettünk, de a játékot sem kontrolláltuk. A Puskás előtt Jakub Plsek fejesénél és Kiss Tamás kapu elé robbanásánál adódott helyzet, a túloldalon Jaroslav Navrátil beadása után alakult ki gólveszélyes szituáció, majd az előrehúzódó Cornel Ene lőtt fölé nagy helyzetből, aztán a debütáló Driton Camaj csavart mellé. Aztán jött egy felesleges becsúszás, abból a tizenegyes, és a vendégek vezető gólja.

Szünetig nem sikerült felocsúdni, a második játékrészben viszont összejöhetett volna az egyenlítés, de Fernando Viana akrobatikus mozdulattal leadott lövése a kapufán csattant. Jöttek a támadójáték jobbítását megcélzó cserék (Lazar Zlicsics is most debütált a csapatban), de egy kontrából a Puskás ért el újabb gólt. A kisvárdai szurkolók nagyon sokszor tapsoltak korábban Komáromi Györgynek, a legendás várdai játékos és edző névrokona által elővezetett megmozdulásoknak most nem tudtak annyira örülni…

A végén a remekül játszó Nagy Zsolt szórt még azzal sót a nyitott várdai sebekbe, hogy kísértetiesen olyan gólt lőtt ugyanabba a kapuba, mint a most hiányzó csapattársa, Thomas Meissner a két csapat június 24-i mérkőzésén, amely akkor egyenlítést ért a Felcsútnak, és elodázta vele a kisvárdai bennmaradás megünneplését.

Ki tudja, hátha egyszer visszajön az esélye, hogy élre álljon a csapatunk, de egyelőre úgy tűnik, a kilencedik helyről még hátrafelé kell pillantgatni…


OTP BANK LIGA: A 2. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉSEN

KISVÁRDA MASTER GOOD–PUSKÁS AKADÉMIA FC 0–3 (0–1)

Várkerti Stadion, 2250 néző, v.: Bogár (Márkus T., Medovarszki J. – Solymosi, Andó-Szabó)

KISVÁRDA: Dombó – Hej, Datkovic, Ene, Baranyai Á. – Lucas, Szimovics (Zlicsics, 63.) – Navrátil (Bumba, 65.), Cukalasz, Camaj (Horváth Z., 79.) – Viana. Vezetőedző: Supka Attila

PUSKÁS AKADÉMIA: Auerbach – Radics, Spandler, Hadzsiev, Deutsch L. – Szolnoki, Nagy Zs. – Komáromi (Tamás N., 85.), Plsek, Corbu (Weslen Junior, 71.) – Kiss T. (Sipos G., 90.). Vezetőedző: Hornyák Zsolt

Gólszerző: Plsek (11-esből, 0–1) a 30., Komáromi (0–2) a 72., Nagy Zs. (0–3) a 88. percben

A gólok története

30. perc: Komáromi tolta meg a labdát a tizenhatoson belül Baranyai Ádám mellett, a kisvárdai védő talán a beadást akarta blokkolni, de becsúszva elsodorta a vendégjátékos lábát. Tizenegyes! A büntetőből Plsek jobbal a jobbra vetődő Dombő mellett a bal alsó sarokba lőtte a labdát, 0–1.

72. perc: Datkovic a félpályánál éppen Kiss Tamás elé fejelte a labdát, ő Nagy Zsolthoz passzolt, aki Ene mellett Komáromit hozta játékba a jobb oldalon, a szélső bevezette a labdát a tizenhatoson belülre, és a kapujából kilépő Dombó mellett 8 méterről ballal a jobb alsó sarokba lőtt, 0–2.

88. perc: Plsek jobboldali szöglete után a Horváth Zoltán által kifejelt labdát a tizenhatos vonaláról Szolnoki fejelte vissza a kapu elé, ahol Hej térdéről felperdült, majd mielőtt felszabadíthatott volna, Plsek elpöckölte előle visszafelé, Nagy Zsolthoz, aki 12 méterről ballal a jobb felső sarokba lőtte, 0–3.


A borítófotón: Hiába a hazai pályán debütáló Jaroslav Navrátil igyekezete, a Puskás Akadémia titánjai felülmúlták csapatunkat

Fotó: Móricz Csaba


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló