Nem állna meg harmincnál

2020-01-16 18:25:33
Kisvárda FC

Új szerzeményünk számára a csúcs eddig az Arsenal stadionja volt, de a kisvárdai is tetszik neki.

Rutinos játékossal gyarapodott a keretünk: a szerb Szlobodan Szimovics szerda délután írta alá a szerződését a Kisvárda Master Goodhoz. A szerződéskötési procedúra után rohant edzeni, majd nyilatkozott honlapunk számára.

„A BATE Boriszovban a nyáron játszott Bajnokok Ligája- és Európa-liga-selejtezők után lehetőségem nyílott arra, hogy Szerbiába, az Európa-liga-főtáblás Partizanhoz igazoljak, de a felek nem tudtak megegyezni a vételárban – kezdte Szlobodan Szimovics. – Ekkor a BATE szerette volna meghosszabbítani a szerződésemet, amire én azt mondtam, térjünk vissza rá decemberben. Ezek után az őszi szezonban már csak három mérkőzésen jutottam szóhoz, igaz, azok rangadók voltak. Ezt követően a fehérorosz klub elnöke már nem ajánlott új szerződést, de edzésben maradtam, fitten érkeztem Kisvárdára.”

Úgy tudni, nem a kisvárdai volt az egyedüli lehetősége a játékosnak a mostani átigazolási szezonban.

„Keresett a lengyel Wisla Kraków csapata is, a Partizan pedig az utolsó pillanatig győzködött, még a Kisvárdára szerződésem előtti napokban is. Addigra azonban eldöntöttem, hogy idejövök, és nagyon boldog vagyok, hogy aláírhattam a két évre szóló szerződésemet. Az első benyomásaim nagyon kedvezőek, mindenki nagyon kedves volt velem. A stadion nagyon szép, kicsi, de kompakt, szeretem az ilyet, biztos jó lesz benne a hangulat a mérkőzéseken. Volt szerencsém játszani az Arsenal stadionjában, eddig az volt a csúcs számomra, de nem lehet mindegyik létesítmény akkora, mint az. Beszéltem a stábtagokkal, és hamarosan az új csapattársaimmal is megismerkedem közelebbről. Tudom, hogy Rados Protics és Nemanja Obradovics személyében lesz két szerb csapattársam is, személyesen nem ismertem őket korábbról, de tudom, hogy kik ők. Remélem, hogy gyorsan be tudok majd illeszkedni a csapatba, és jó pozícióban zárjuk majd a bajnokságot.”

Szlobodan Szimovics harminc európai kupamérkőzés tapasztalatával érkezett Kisvárdára. Hogyan tudja majd azokat hasznosítani?

„Nagyon remélem, hogy nem állok meg harminc mérkőzésnél a nemzetközi porondon, a futballban bármi megtörténhet, jöhetnek jobb és rosszabb periódusok. Az ügynökömmel megfontolt döntést hoztunk, amikor Kisvárdára igazoltam. Ahogy hallom, ebben a bajnokságban bármi megtörténhet, bárki legyőzhet bárkit, bízom benne, hogy eredményesek leszünk” – zárta szavait Szlobodan Szimovics.


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló