Most kezdődik csak igazán

2019-04-04 16:58:37
Kisvárda FC

Nemhogy megismételhető, Vári Barnabás szerint meg kell ismételni a riválisok elleni korábbi jó sorozatot.

A csapatot sújtó múlt heti betegséghullám négy játékoson jelentkezett igazán súlyos tünetekkel. Közülük hárman, Ene Kornél, a hétfőn születésnapját ünneplő Sergiu Negrut (utólag is éltesse az Isten 26 éves csatárunkat) és Vári Barnabás már teljes értékű edzésmunkát végez, de Patrick Mevoungou igazán balszerencsés, mert alighogy visszatért, combizom-húzódás miatt ki is dőlt a sorból.

„Köszönöm a kérdést, a hét második felében járva már egész jól érzem magam – mondta érdeklődésünkre Vári Barnabás, aki felsorolt társaihoz hasonlóan kénytelen volt kihagyni a Ferencváros elleni mérkőzést (0–1), előtte, az Újpest otthonában (0–1) pedig kapufát fejelt. – Kórházban is voltam, infúziót is kaptam, de így is csak elég nehezen tudtam kijönni ebből a betegségből. A hét elején még óvatosabban mozogtam, mostanra érzem azt, hogy már erőben is kezdem utolérni magam.”

A Puskás Akadémia elleni mérkőzéssel kezdődik a kisvárdaiak számára a bajnokság azon szakasza, amely az előző két körben jól sikerült, és csapatunk veretlen maradt a Felcsút, a Diósgyőr, az MTK és a Haladás ellen. Megismételhető a jó sorozat ezen csapatokkal szemben?

„Nemhogy megismételhető, ahhoz, hogy benn tudjunk maradni, meg kell ismételnünk – adta ki a jelszót az egyik csapatkapitány-helyettes. – Ezek azok a meccsek, amelyeket meg kell nyernünk, mondhatjuk, hogy számunkra most kezdődik igazán a bajnokság. Csak azt tudom elképzelni, hogy győztesen hagyjuk majd el a pályát Felcsúton.”

Ott, ahol Vári Barnabás számára a bajnokság eddigi két meccse felemásra sikeredett, hiszen még a Vidi vendégeként (0–4) már az első negyedórában a kiállítás sorsára jutott, aztán négy hét múlva már a Puskás Akadémia vendégeként ott szerezte meg a csapattal az első NB I-es pontját (1–1).

„A rosszat már elfelejtettem és csak a jóra próbálok gondolni és abból erőt meríteni. Ezzel így vagyok most is, és ha tovább javul a tendencia, akkor ezúttal győzelemnek kell következnie. Ehhez el kell kerülnünk, hogy gólt kapjunk, miközben elől be kellene találnunk” – adta meg a receptet Vári Barnabás (az nso.hu fotóján fehérben).


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Ferencvárosi TC
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló