Most együtt nem eshetnek ki

2019-10-29 12:59:24
Kisvárda FC

A négy éve nagy kupamenetelést bemutató korábbi NB II-es ellenfelünk, a Kozármisleny vendégei leszünk.

Csapatunk szerdán 12.30-tól a Magyar Kupában lép pályára, az ellenfél és a házigazda a baranyai megyei Kozármisleny, amely az NB III-ban szerepel. A mislenyiek a Közép-csoportban jelenleg a hatodik helyezést foglalják el, annak is köszönhetően, hogy utóbbi három mérkőzésüket megnyerték (Taksonyban 2–0-ra, a Dabas-Gyón ellen hazai pályán és a Rákosmente KSK otthonában egyaránt 3–2-re), immár négy forduló óta veretlenek.

A Magyar Kupa előző, az országos főtáblán első fordulós mérkőzésükön a Fejér megyei első osztályban szereplő Mórt győzték le 2–0-ra. A Kozármislenytől nem idegen a jó szereplés a Magyar Kupában, erre példa a 2015-2016-os menetelésük, amikor ugyancsak NB III-as csapatként bejutottak a negyeddöntőbe, úgy, hogy búcsúztatták az NB I-es Puskás Akadémiát, a Diósgyőrt, oda-visszavágós párharcban, kétszer 2–1-es győzelemmel a Budapest Honvédot, mígnem az elődöntőbe jutásért a Békéscsabával szemben véreztek el.

A szerdán megmérkőző két csapatnak van közös múltja, hiszen az NB II-ben két idényben is találkoztak már. Először 2013-2014-ben, amikor mindkétszer a baranyai csapat győzött: Kisvárdán 2–0-ra, hazai körülmények között 3–1-re. Az idény végén mégis a Kisvárda gyűjtött tíz ponttal többet (31–21), ám a két csapat együtt esett ki a harmadosztályba.


Onnan a Várda egyből, a Misleny második nekifutásra jutott fel, így 2016-2017-ben újra megmérkőztek egymással a második vonalban. Akkor már több babér termett a Kisvárda Master Goodnak, hiszen idegenben (egész pontosan Pécsen) 2–0-ra, hazai pályán pedig 3–0-ra nyert. A bajnokság végén a Kisvárda a harmadik, a Kozármisleny hátulról a harmadik, vagyis a 18., kieső helyen végzett.

Két bekezdéssel korábban írtuk, hogy együtt esett ki a két csapat az NB II-ből. Ilyesmi szerdán nem fordulhat elő, az egyik félnek tovább kell jutnia. Ha a rendes játékidő döntetlent hozna, akkor kétszer 15 perces hosszabbításban dől el a győztes kiléte, ha akkor sincs döntés, akkor jöhetnek a tizenegyesek. A győztes a legjobb 32 közé jut, és még szerda este, az M4 Sport által közvetített sorsoláson ellenfelet kap a következő, december 4-i fordulóra.

Csapatunk a kedd délelőtti edzés majd ebéd után szállt buszra, és vállalkozott az 520 kilométeres utazásra.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló