Mint a hőskorban: Várda–Szalka

2018-09-13 19:54:24
Kisvárda FC

A Tiszántúli Takarék megyei I. osztály 6. fordulójában második számú csapatunk vasárnap hazai pályán játszik.

Micsoda meccsek voltak! Kisvárda–Mátészalka. Az NB III-ban hol a feljutásért, hol a kiesés elkerüléséért vívott késhegyremenő csatát a két szabolcsi csapat, amely tétmeccsen évek óta nem találkozott egymással.

Vasárnap újra összejön a derbi, igaz hazai részről „csak” a Kisvárda Master Good II az érintett, de a szalkaiak látogatása így is érdekesnek ígérkezik. A hazai fiatalok az eddigi öt forduló során nyolc pontot gyűjtöttek (két-két győzelem és döntetlen, egy vereség), azzal a hatodik helyen állnak, míg a 13. Mátészalkai MTK négy ponttal (egy-egy győzelem és döntetlen, három vereség) rendelkezik.

„Természetesen nem számítok könnyű mérkőzésre, de hazai pályán mindenképpen nyerni szeretnénk” – nyilatkozta II-es csapatunk edzője, Erős Gábor (képünkön), aki a fiatalok mellett ezúttal is számíthat majd a „nagy” keretből érkező három futballistára.

A vasárnap 16 órakor kezdődő mérkőzést a várkerti centerpályán rendezik (persze nem a stadionban), a mérkőzésre a belépés ingyenes. Érdemes lesz a helyszínen szurkolni a csapatnak, hiszen a Várda–Szalka meccs azért minden körülmények között rangadó.


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Budapest, Groupama Aréna
2018-11-24 17:00
OTP Bank Liga, 15. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
1-4
1-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2018-11-10 17:00
OTP Bank Liga, 14. forduló
Master Good
Kiemelet támogatónk