Mindenből egyet

2020-06-12 20:30:33
Kisvárda FC

A szombati meccs játékvezetőjével teljesen kiegyenlített a mérlegünk, ha ő fújt nekünk, a hazai csapat még sosem nyert.

Jó jel, hogy azon a három kisvárdai érdekeltségű NB I-es mérkőzésen, amelyen Pintér Csaba fújta a sípot, hazai győzelem még nem született. A 42 éves, Vas megyei illetőségű, 84. élvonalbeli mérkőzésére készülő spori vezette a kisvárdai futballtörténelem első hazai NB I-es meccsét, amelyen éppúgy a Ferencváros volt az ellenfél, mint most. Akkor a Fradi nyert 2–0-ra, tavaly augusztusban az ő „felügyelete” mellett nyertünk 3–1-re a Honvéd ellen, majd októberben a ZTE vendégjátéka alkalmával (3–3) fújta a sípot a Várkertben. Azon a meccsen két zalai játékost kiállított és éppen kettővel több büntetőt ítélt akkor az Egerszeg javára, mint amennyit a kisvárdai csapat kapott a teljes bajnokságban. Kettőt…

Szóval egy-egy győzelem, vereség és döntetlen a mérlegünk a szombati meccs játékvezetőjével, 6–6-os gólkülönbséggel, tehát négygólos mérkőzésenkénti átlaggal. Három tizenegyest ítélt ellenünk, és nemcsak a Zete, hanem az első Fradi elleni meccsen is kétszer mutatta fel a piros lapot. Akkor két várdai játékosnak, Anton Sindernek és Teodorosz Beriosznak. A sárga lapot hat esetben mutatta fel kisvárdainak (nemcsak játékosnak, hanem edzőnek is, a ZTE ellen Miriuta Lászlót is figyelmezette), kétszer az ellenfél sportolóinak.

A szombaton 16:55-kor kezdődő FTC–Kisvárda meccsen Pintér Csaba munkáját az oldalvonalaknál Buzás Balázs és Medovarszki János, az alapvonalaknál Bogár Gergő (a Kövesd elleni keddi meccsünk dirigense, helyette végül Szilágyi Sándor ugrott be) és Antal Péter segíti, míg a tartalékjátékvezető Márkus Tamás lesz.


Következő mérkőzés
Mezőkövesd Zsóry FC
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd, Városi Stadion
2020-10-03 17:00
OTP Bank Liga, 6. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kecskéd KSK
0-10
0-4
Kisvárda Master Good
Kecskéd, Sportpálya
2020-09-19 15:00
Magyar Kupa, a legjobb 64 közé jutásért
Master Good
Kiemelt támogatónk