Minden eredményből egy

2019-11-10 09:42:29
VLA

Lányfoci: Csapataink az egyidőben játszott meccseken is gond nélkül ki tudtak állni.

Különös helyzetbe kerültek lány szakágunk csapatai, hiszen mind a hárman szinte egyidőben léptek pályára, ráadásul idegenben. Ennek ellenére valamennyi csapatunk gond nélkül ki tudott állni a mérkőzésekre – idáig is eljutottunk, ez nagy szó.

Mindhárom fajta eredményből született egy-egy, a U19-esek magabiztosan győztek, az U16-osok győzelmi esélyt elszalasztva játszottak döntetlent, az U14-esek pedig veszítettek. Utóbbiak a második félidő elején úgy álltak 2–2-re Egerben, hogy két balszerencsés öngóllal segítették a hazai csapatot…

Születtek remek egyéni teljesítmények is, hiszen Krisztián Lara négy, Herczeg Zsófia és Farkas Felícia pedig két-két gólt szerzett.


LÁNY U19 ÉSZAKKELETI CSOPORT, 9. FORDULÓ

Kazincbarcika–Várda LA 1–7 (0–3)

VLA: Ragány – Mező E., Homoki M. (Farkas B.), Kiss F., Zelei, Nagy L. (Prámer), Krisztián Lilla, Demjén Zs., Józsa-Vincze, Herczeg Zs., Baksa L. Edző: Márta Tibor

Gól: Krisztián Lilla 4, Herczeg Zs. 2, Kiss F.

Márta Tibor: – A kissé hiányos és felforgatott összeállításban is magabiztos győzelem született. Érdekes és tanulságos volt látni, hogy egyes játékosok hogyan szerepelnek, amikor nem a megszokott posztjukon kell játszaniuk. Megérdemlik a lányok a gratulációt, alapemberek hiányzása ellenére végig uralták a meccset. A támadójátékunk hatékonyságán javítanunk kell, mert a mérkőzésen kimaradt helyzeteink miatt hiányérzetem van.


LÁNY U16 HNP ÉSZAKKELETI CSOPORT, 9. FORDULÓ

Balmazújvárosi FC–Várda LA 1–1 (0–1)

VLA: Lovas – Rutkai N., Rácz B., Lakatos Zs., Plesa, Horváth E., Tugya N., Tugya E., Jávor Sz. Csereként léptek pályára: Szász A., Iski V., Horváth B., Baksa G. Edző: Oláh Tibor

Gól: Lakatos Zs.

Oláh Tibor: – Megdicsérem a lányokat, mert nagyon jól küzdöttek. Az első félidőben adódó egyetlen helyzetünket gólra váltottuk, szünet után viszont többet is elhibáztunk, pedig azokkal bebiztosítottuk volna a győzelmet. Örülök annak, hogy a lány szakágunk három komplett csapattal ki tudott állni az egyidőben rendezett idegenbeli mérkőzéseken.


LÁNY U14 ÉSZAKKELETI CSOPORT, 9. FORDULÓ

Eger SE–Várda LA 5–2 (1–1)

VLA: Ruprecht – Krisztián Lara, Farkas F., Kolozsi, Molnár L., Ignéczi, Kovács V., Márta R., Kőrösi K. Csereként léptek pályára: Nyalka, Lengyel R. Edző: Homokiné Bákonyi Mária

Homokiné Bákonyi Mária: – Lassan, körülményesen játszott a csapat, és bár a labdát többet birtokoltuk, a helyzeteket nem tudtuk sikeresen befejezni. A vereség ellenére szeretnék gratulálni a lányoknak az őszi teljesítményükhöz, büszke vagyok a csapatra!

Gól: Farkas F. 2


A fotón: U19-es csapatunk erőssége, Krisztián Lilla négy gólig jutott Kazincbarcikán


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló