Megyén belül váltott, Kisvárdára érkezett

2020-12-30 14:58:28
Kisvárda FC

A középpályán bevethető, korábbi klubjában meghatározó futballistát igazoltunk.

Mozgalmasan telnek az esztendő utolsó napjai is játékosfronton, hiszen alig valamivel azután, hogy bejelentettük Sztavrosz Cukalasz távozását, érkezőről is beszámolhatunk. Csapatunk színeiben folytatja tovább a 22 éves Ötvös Bence, aki az NB II-es Nyíregyháza Spartacustól érkezik – egyelőre fél évre kölcsönbe.

„Sztavrosz Cukalasz távozásával felgyorsultak az Ötvös Bence leigazolásával kapcsolatos teendők – mondta az ügylet kapcsán Révész Attila, a Kisvárda Master Good sportigazgatója. – Őt már az őszi szezonban többször is személyesen megfigyeltük a bajnoki mérkőzéseken, és a személyes kapcsolatot is felvettük vele. Úgy terveztük, hogy a nyáron csatlakozik majd a csapatunkhoz, de Cukalasz személyes kérése és távozása után ez a folyamat felgyorsult, szem előtt tartva, hogy egy fiatalabb, magyar játékost tudunk ugyanarra a posztra megszerezni. A másodosztályból érkezik ugyan, de Ötvös Bence képesseégei feljogosíthják őt arra, hogy az élvonalban is jó teljesítményt nyújtson, és a csapatunk segítségére legyen. Bízom benne, hogy a féléves kölcsönadás ideje alatt megmutatja, hogy az élvonalban hosszabb távon lehet rá számítani, és a nyáron a lehetőségünk meglesz arra, hogy végleg megszerezzük, és olyan teljesítményt nyújt majd, ami ezt indokolttá is teszi.”

Ötvös Bence korábbi csapatában, a Nyíregyháza Spartacusban 2017 tavaszán mutatkozott be az NB II-ben, azóta 77 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és kilenc gólt szerzett.


Hamarosan bemutatkozó interjút is olvashatnak új játékosunkkal, Ötvös Bencével.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló