Megmentették a bulit

2020-05-13 10:06:49
Kisvárda FC

Nyolc éve ezen a napon történt: A Létavértes ellen játszottunk, de ellenük volt egy emlékezetesebb meccsünk is.

Minthogy a Várda SE 2011. októberében induló, 43 bajnoki mérkőzésből álló veretlenségi sorozata 2013. májusában szakadt meg, könnyen kikövetkeztethető, hogy a 2012-ben játszott mérkőzések mindegyikét veretlenül abszolválta a csapat. Márpedig abban az esztendőben kétszer is játszottunk a Létavértessel, amely akkor az egyik legfőbb riválisnak, az egyik legerősebb csapatnak számított az NB III Tisza-csoportjában. Úgy értjük, a Várda SE után…

A 2011-2012-es bajnokság tavaszi szezonjában, éppen nyolc éve ezen a napon, 2012. május 13-án találkozott egymással a Várda SE és a Létavértes. A mérkőzést a házigazda az első helyről várta, a Léta a negyedik pozícióban állt, a különbség kilenc pont volt a felek között.

„Egy nullra nyertünk, Bagin Sanyi szerezte a gólt – jelezte az azon a mérkőzésen kezdőként 69 percet játszó támadónk, Spekker Tamás, hogy remek a memóriája. Ugyanakkor abban az esztendőben, de már az új bajnokság őszi szezonjában volt egy másik, Létavértes elleni mérkőzés, amely sokkal inkább megmaradt az emlékezetben. – A két csapat őszi mérkőzésén kevés híján véget ért a nagy sorozatunk, hiszen a Létavértes a meccs hajrájában megszerezte a vezetést. Aztán egy perccel a rendes játékidő letelte előtt Fodor Andris egyenlített, a hosszabbításban pedig magam harcoltam ki azt a szabadrúgást, amit sikerült értékesítenem. Tipikus ballábas szög volt, az edzéseken sokat gyakoroltam onnan a lövést, adta magát, hogy én álljak a labda mögé. A kapus arra számított, hogy a sorfal fölött rúgom el a labdát, emiatt belépett egyet, én pedig visszalőttem a helyére. Így nyertünk kettő egyre, és megmentettük a meccset követő bulit.”

A Kelet-Magyarország írása a 2012. októberi Várda SE–Létavértes meccs utóéletéről, a fotón Révész Attila balján és jobbján a meccset és a bulit megmentő két tűzoltó, Spekker Tamás és Fodor András


Merthogy a csapat akkori edzője, a klub jelenlegi sportigazgatója, Révész Attila akkor ünnepelte negyvenedik születésnapját, és az alkalomra a meccset követően népes társaságnak volt megterítve. A három pont birtokában pedig a győzelemre is lehetett koccintani.

Maradva a napra pontosan nyolc évvel ezelőtt játszott Létavértes elleni mérkőzésnél, a vendégek között pályára lépett az azóta már a Ferencvárosban futballozó, akkor 21 éves Sigér Dávid, illetve a DVSC-nél mostanában alapembernek számító Bényei Balázs. A mérkőzést követően, öt fordulóval a zárás előtt a Várda előnye 12 pontra nőtt a Létavértessel szemben, így a Loki fiókcsapatának számító hajdúságiak kiszálltak az elsőségért vívott küzdelemből. A mérkőzést megelőző napon a Nyírbátor Kemecsén szenvedett 2–1-es vereséget, így csapatunk előnye a tabella élén öt pontra nőtt a fő riválissal szemben.

Ami pedig Spekker Tamást illeti, aligha van ember a kisvárdai futballszurkolók között, aki ne ismerné őt. Először 2006-ban, két NB III-as bajnoki cím birtokában igazolt Tuzsérról Kisvárdára, majd 2009-ben visszatért a Tisza-partiakhoz. A „mandiner” 2010-ben folytatódott, következett „Speki” újabb kisvárdai időszaka, egy megye egyes, valamint két NB III-as bajnoki címmel. A második után nagy álma volt, hogy a másodosztályban is bemutatkozzon, de egy Újpest II ellen játszott edzőmeccsen ezek az álmok kettétörtek. Szó szerint, hiszen az egyik újpesti próbajátékos belépőjét követően síp- és szárkapocscsonttörést szenvedett. Tolódott a néhány nap múlva esedékes lagzi időpontja, ugrott az NB II-es bemutatkozás. Tamás szerencsére azóta is boldog házasságban él, de NB II-es játékos már nem lett belőle. A tavaly augusztusi Kisvárda–Újpest mérkőzésre a lilák fájdalomdíjként egy dedikált mezt adták át Spekker Tamásnak, aki a balesete és a felépülése óta utánpótlás csapataink technikai vezetőjeként dolgozik, emellett tűzoltó is.


2012. MÁJUS 13.

2011-2012-ES IDÉNY, NB III TISZA-CSOPORT, 25. FORDULÓ

VÁRDA SE–LÉTAVÉRTES SC ’97 1–0 (0–0)

Várkert, 400 néző, v.: Csorba

Várda SE: Petranics – Krizán, Hegedűs T., Mező Á., Tóth Gy. – Lakatos T., Oláh D. (Kalu, 90.), Iván A., Fodor A. – Bagin (Deme B., 73.), Spekker (Soós T., 69.). Edző: Révész Attila

Létavértes: Póser – Nagy T., Bényei, Hajdu I., Engel – Szilágyi G., Mokánszki (Kertész T., 64.), Sigér D., Gál M. (Suskó, 71.) – Angyal N., Király V. Edző: Sándor Csaba

Gól: Bagin (1–0) a 49. percben


A borítófotón: Spekker Tamás az újpestiektől tavaly augusztusban kapott mezzel


Holnapi emlékünk: Kulcsgyőzelem a kulcsmeccs előtt


Következő mérkőzés
Mezőkövesd Zsóry FC
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd, Városi Stadion
2020-10-03 17:00
OTP Bank Liga, 6. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kecskéd KSK
0-10
0-4
Kisvárda Master Good
Kecskéd, Sportpálya
2020-09-19 15:00
Magyar Kupa, a legjobb 64 közé jutásért
Master Good
Kiemelt támogatónk