Meg kell védeni a presztízst!

2018-09-14 09:54:05
Kisvárda FC

Az OTP Bank Liga nyolcadik fordulójában, harmadik hazai mérkőzésén a Haladás lesz a Kisvárda Master Good szombati vendége.

Tizedik a Haladás – öt ponttal. Tizenegyedik a Kisvárda Master Good – ugyancsak öt egységgel a neve mellett. Vagyis amilyen messze helyezkedik el földrajzilag egymással a két csapat székhelye (526 km), az NB I-es tabellán éppen olyan közeli a „viszony”. A táblázat pedig elárulja a szombati, hazai pályán 17 órakor kezdődő mérkőzés jelentőségét.

A csapatok két hét szünet után lépnek újra pályára a bajnokságban, hiszen a válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzései miatt legutóbb nem rendeztek fordulót. Ilyenkor van idő és lehetőség a sorok rendezésére.

„Talán még többet is dolgoztunk annál, mint amit elterveztünk, kíváncsi vagyok, hogy jól csináltuk-e ezt, de én azért bízom benne, hogy igen – mondta csapatunk vezetőedzője, Dajka László. – Keményen dolgoztak a srácok, főleg az elmúlt héten, az utóbbi napokban már felvettük a mérkőzésritmust, és az volt a szempont, hogy szombatra megfelelő állapotban legyen a csapat. A mérkőzésmentes héten a kondicionális munka került előtérbe, akadtak játékosok, akiknek volt lemaradásuk, az ő felzárkóztatásukat tartottuk elsősorban szem előtt. Nagyon remélem, hogy sikerült egy szintre hozni a futballistákat.”

Az átigazolási időszak utolsó napjaiban érkezett a csapathoz Sergiu Negrut és Artem Milevszkij. Nyilván ők is érintve voltak a pluszmunkában.

„Úgy halad a két játékos csapatba építése, ahogy haladnia is kell – így Dajka László. – Ugyan edzőmeccset csak egymás között játszottunk, de a tréningeken látjuk, hogyan is dolgoznak. Nem rossz futballistákról van szó, a kispadon már ott lehetnek, és a mérkőzés eredményének alakulásától függően játéklehetőséget is kívánok adni nekik.”

Az elmúlt három meccs eredménye és mutatott játéka után talán most először lép úgy pályára az NB I-ben a Kisvárda, hogy esélyesebbnek számít a győzelemre, mint ellenfele. Így látja-e ezt a vezetőedző is, és ha igen, miként kell kezelni ezt a helyzetet?

„Ezzel a három mérkőzéssel lett egy kis presztízsünk, és úgy gondolom, hogy ezt mindenféleképpen meg kellene védenünk – válaszolta Dajka László. – Ahogy korábban is mondtam, nem lettünk és nem is leszünk egyik pillanatról a másikra világverő csapat, de úgy látom, szépen fejlődünk, és az általunk elképzelt játékot a kétszer negyvenöt perc alatt egyre több ideig képesek vagyunk megvalósítani. Nehéz mérkőzésre számítok, azért is, mert a Haladásról is nagyon nehéz megállapítani, hogy mikor milyen teljesítményt nyújt. Éppen ezért elsősorban a magunk játékára fókuszáltunk, hogy az tovább javuljon. Ha ez így lesz, akkor meg tudjuk nyerni a mérkőzést, hiszen a három pont birtokában mehetnénk el újra nyugodtan az újabb kéthetes bajnoki szünetre, amely alatt a Magyar Kupában leszünk érintettek. Ezért dolgoztunk az utóbbi hetekben, és bízom benne, hogy miként eddig is, úgy a csodálatos közönségünk most is mellettünk lesz majd.”

Dajka László nem számíthat a műtét után lábadozó Mihajlo Rjasko és Hej Viktor szolgálataira, Jánvári Gábor és Rácz Ferenc sem épült még fel, Izing Martin viszont a múlt héten már játszott a megye egyes második számú csapatban.


Következő mérkőzés
Szolnoki MÁV FC
Kisvárda Master Good
Szolnok, Tiszaligeti Stadion
2018-09-23 15:00
Magyar Kupa, 6. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
2-0
Swietelsky Haladás
Kisvárda Várkerti Stadion
2018-09-15 17:00
bajnoki mérkőzés
Master Good
Kiemelet támogatónk