Másodszor az Újpest ellen (is)

2018-11-07 20:58:45
Kisvárda FC

Ellenfélmustra: Kevés gólt kap a szombati ellenfél, de nem is szerez túl sokat.

Miután a Kisvárda Master Good története első idényét tölti az élvonalban, és a bajnokság második körét rendezik, ezért ahogy a Mol Vidi és a Budapest Honvéd ellen, úgy a szombati riválissal, az Újpesttel is másodjára találkozik. Az első mérkőzésen, augusztus 5-én – amely Kocsis János első mérkőzése volt megbízott edzőként – 1–0-ra nyertek a lilák, a mérkőzés összefoglalója itt tekinthető meg:


Ahogy a korábbi két ellenfél, a Vidi (háromszoros) és a Honvéd (14-szeres), úgy az Újpest is rendelkezik magyar bajnoki címekkel – egész pontosan hússzal. A legutóbbi idényben igen eredményes évek zártak a fővárosiak, hiszen a bajnokságban a harmadik helyen végeztek, és megnyerték a klub történetének tizedik Magyar Kupáját. Kiléphettek a nemzetközi porondra is, az Európa-liga-selejtezőjében előb az azeri Neftcit verték ki 5–3-as összesítéssel (az idegenben 1–3 után a Szusza-stadionban 4–0-ra nyertek), majd a spanyol topcsapat, a Sevilla ellen véreztek el kettős vereséggel (0–4 és 1–3).

Az Újpest edzője a szerb Nebojsa Vignjevics az NB I legrégebben hivatalban lévő vezetőedzője, 2013. október 23-a óta látja el ezt a feladatot, ezidő alatt két kupagyőzelem fűződik a nevéhez (az idei mellett a 2014-es is).

Jelenleg 5 győzelemmel, 4 döntetlennel és 3 vereséggel a hetedik helyen áll az Újpest, 19 pontjához 12–9-es gólkülönbség társul. A kapott gólok száma a Honvéd után a második legkevesebb a mezőnyben, a 12 szerzett viszont éppen annyi, mint a Kisvárdáé. A lilák ebben a bajnokságban eddig csak egyszer nyertek idegenben, épp a legutóbbi ilyen fellépésükön, Diósgyőrben 2–1-re. Előtte előbb két döntetlent (Haladás 2–2, Paks 1–1) értek el, valamint kétszer veszítettek (Ferencváros 0–1, MTK 0–1), a Vidi elleni látogatásukat november 21-én pótolják be – vélhetően már az új fehérvári stadionban.

A csapat házi góllövőlistája: Beridze, Diallo, Nagy D., Nwobodo 2-2, Balázs B., Horj, Novothny, Zsótér 1-1.


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Budapest, Groupama Aréna
2018-11-24 17:00
OTP Bank Liga, 15. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
1-4
1-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2018-11-10 17:00
OTP Bank Liga, 14. forduló
Master Good
Kiemelet támogatónk