Maradjon meg a hatékonyság!

2019-08-10 09:41:08
Kisvárda FC

Miriuta László idegenben először, vasárnap Debrecenben vezeti csatába a Kisvárdát.

Miután a DVSC Ferencváros elleni mérkőzését a bajnokcsapat nemzetközi kupaszereplése miatt elhalasztották az első fordulóból, ezért a Debrecen a Kisvárda Master Good ellen mutatkozik be a 2019-2020-as sorozatban. A várdaiak a Paks elleni, hazai pályán elért 1–0-s győzelmet követően utaznak a szomszédos megyeszékhelyre.

„Azért, mert legyőztük a Paksot, még nem kell azt gondolnunk, hogy miénk a legjobb csapat Magyarországon – igyekezett a földön maradni Miriuta László, csapatunk vezetőedzője. – Nagyon nehéz mérkőzés vár ránk Debrecenben, már csak Herczeg András személye miatt is, aki remek edző és tisztelem is őt az eredményei miatt. Tudjuk, hogy személyesen is megnézte a legutóbbi meccsünket, de én is láttam a Lokit a Kukësi ellen, miként több tavalyi bajnokiját is. A Loki a Torino ellen is igazolta, hogy remek csapat, még ha az olaszok is jutottak tovább.”

Győzelem ide vagy oda, a játékban mindig lehet javulni. Elsősorban miben?

„Persze, tisztában vagyunk vele, hogy van még hova fejlődnünk, egész héten ennek szellemében készültünk – így a Kisvárdát idegenben első alkalommal harcba vezető szakvezető. – Nem feltétlenül kíván meg tőlünk más stílust az idegenbeli mérkőzést, mint a hazai, meglátjuk, hogyan kezdjük a meccset, és min kell menetközben változtatni. A lényeg, hogy a lehető leghatékonyabban játsszunk.”


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2019-08-24 18:00
OTP Bank Liga, 4. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Budapest Honvéd
1-3
0-1
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2019-08-17 19:30
OTP Bank Liga, 3. forduló
Master Good
Kiemelt támogatónk