Marad a többposztos játékosunk

2020-06-30 13:22:37
Kisvárda FC

Hej Viktor új szerződést írt alá csapatunkhoz.

Négy éve, 2016-ban érkezett Kisvárdára, és marad tovább is Hej Viktor, aki kedden írta alá új szerződését NB I-es csapatunkhoz. Az utóbbi meccseken jobbhátvédként, de a bajnokság során baloldali és belső védőként, védekező, sőt jobboldali támadó középpályásként is bevetett „fregoliemberünk” az elmúlt bajnokságban 19 bajnoki mérkőzésen jutott szerephez, összesen pedig 24 élvonalbeli találkozó áll a neve mellett. Az NB II-ben játszott mérkőzésekkel együtt eddig 55 bajnoki mérkőzésen húzta magára a kisvárdai mezt. 2018 májusában az ő góljával lett 1–1 az a Szeged elleni mérkőzésünk, amelyen biztossá vált a feljutásunk, de szombaton, Diósgyőrben is emlékezeteset nyújtott a góljaink előtti remek beadásokkal.

„Örömmel maradok, Kisvárdán minden adott a csapat és személyesen az én további fejlődésemhez is – mondta a kontraktus aláírását követően Hej Viktor. – Az már a múlt, hogy voltak jól sikerült mérkőzéseim, minden erőmmel arra koncentrálok, hogy a jövőben is segíteni tudjam a csapatot, és olyan élményeket élhessek át, mint többször is a közelmúltban.”


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló