Már a feljutás a tét!

2019-06-18 13:26:25
VLA

Az első osztályba kiírt osztályozós sorozat utolsó állomásához érkezett a VLA U14-es legénysége.

Olyan tettre készül a Várda LA U14-es csapata, amelyhez foghatót tavaly a felnőttek vittek véghez az élvonalba jutással. Kisvárdai utánpótláscsapat ugyanis még sosem szerepelt felmenő rendszerű, országos lefedettségű első osztályú bajnokságban. A VLA U14-es legénységét ehhez egy, pontosabban két lépés választja el: a Balmaz FC-Olasz Focisuli elleni párharc. Az első mérkőzést szerdán 17.30-kor hazai pályán játssza csapatunk – megadva a rangját az eseménynek a Várkerti Stadionban.

Kovács János edző legénysége számára a mostani párharc már a harmadik lesz az osztályozós menetelés során, hiszen a sorsolásnál olyan balszerencséje volt, hogy már az első forduló egyetlen párosításában érintett volt. Az U14-es másodosztályú bajnokság Északkeleti csoportját százszázalékos teljesítménnyel, 27 győzelemmel és 329–3-as gólkülönbséggel záró kisvárdaiak aztán az előző két körben is folytatták menetelésüket, hiszen a Mészöly Focisulit (1–0, 3–2) és az Eger SE-t (2–0, 7–0) is kettős győzelemmel ejtették ki, így a 2018-2019-es szezonban 31 meccsen elért 31 győzelemmel valamint 342–5-ös gólkülönbséggel várják a Balmaz elleni mindent eldöntő párharcot. A csapat legeredményesebb játékosa, Puporka Dávid egymaga 134 gólnál tart, a 31 meccs közül egyedül az egri „odavágón” (2–0) nem talált be a kapuba.

A Balmaz FC-Olasz FS csapata az alapszakaszt az Északi csoportban töltötte, ott 26 győzelemmel és egy döntetlennel (az egyetlen botlása a harmadik helyen végzett Sajóvölgye Focisuli otthonában játszott 0–0 volt), kilenc pont előnnyel zárt az élen, megelőzve a második Miskolc Népkert Volán SE-t. A csapat legeredményesebb játékosa a 68 gólig jutott Silling Máté Ferenc. Az előző körben a Szeged-Grosics Akadémia B csapatával mérkőzött meg a várdaiak ellenfele, és az idegenbeli 1–1 után hazai pályán 0–0 lett a vége, így idegenben szerzett góllal jutott tovább a Balmaz.

A harmadik kieséses rendszerű párharcát vívó kisvárdai csapatnak a szerdai összecsapáson is elkel majd a segítség a lelátókról – a belépés természetesen díjtalan.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló