Magabizos siker Fehérgyarmaton

2020-03-08 12:08:01
Kisvárda FC

A megye egyes tartalékcsapatunk 14 órakor kezdődött mérkőzéséről szöveges online közvetítésben számoltunk be.

Második csapatunk folytatta kiváló tavaszi szereplését, és Fehérgyarmaton is magabiztosan gyűjtötte be a három bajnoki pontot. Kis szépséghiba, hogy most nem sikerült kapott gól nélkül lehozni a találkozót.

►Mérkőzés előtt: Fehérgyarmaton az edzőpályán rendezik meg a mérkőzést, és a játéktér finoman szólva sincs ideális állapotban. Foltokban víztócsák borítják a játékteret! A kisvárdai stáb arról is meggyőződött, hogy a szatmári csapat centerpályáján jobb körülmények fogadhatták volna a két gárdát.


►1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a piros mezben játszó Fehérgyarmat kezdte a találkozót – mintegy 100 néző előtt.

►3. perc: HkmiK iramodott meg középen, két csel után a harmadik már nem sikerült, szerelték.

►6. perc: Ivancso cselezett balról befelé, de a lövés pillanatában egy tócsa „szerelte”.

►8. perc: Kovácsréti beadása után Jelena nagy helyzetben – négy méterről – Jakocskába lőtte a labdát.

►13. perc: Orosz bal oldali szöglete remekül csavaródott középre, de Odincov bátor öklözéssel hárított.

►17. perc: Baranyai bal oldali beadásába Ivancso szúrt bele fejjel, Jakocska azonban hárított.

►19. perc: Schmid bal oldali beadása után Jelena fejelt a hálóba – de már lesről.

►27. perc: Kovácsréti jobbról ballal próbálkozott lövéssel, de 25 méterről fölé lőtt.

►29. perc: Jelena indult meg a felezővonaltól, egészen a tízenhatosig gyalogolt, majd célba vette a jobb alsó sarkot, de a gyarmati kapus ismét védett.

►32. perc: Szőr 25 méteres jobb alsó sarokba tartó lövését védte Jakocska.

►34. perc: GÓÓÓL! Vezetünk! ,Hej hosszú indításával Himik lépett ki és 14 méterről a jobb alsó sarokba lőtt, úgy, hogy a labda Jakocskán megperdülve került a hálóba. 0–1.

►36. perc: GÓL! Gyorsan jött a válasz! Orosz bal oldali szöglete jól szállt a hosszú oldalra, ahol Farkas Sándor az érkező labdát az ötös sarkáról a léc alá lőtte. 1–1.

41. perc: Jelena 22 méteres jobb lábas lövése kevéssel kerülte el a bal felső sarkot.

42. perc: Himik szép csellel tört be a 16-oson belülre, majd középre passzolt, de labdáját kivágták a hazai védők, akiktől Szőr elé került, de lövés helyett rossz passz lett a lehetőségből.

►44. perc: Szőr kapott sárgát a hazai gólszerző, Farkassal szembeni szabálytalanságáért.

45. perc: 1 perc a hosszabbítás.

►45+1. perc: Orosz szöglete jött be jobbról középre, veszély nélkül. Ez volt az utolsó momentum az első játékrészben.

►46. perc: 10 perc sem volt a szünet (a csapatok nem mentek be a pályától mintegy 200 méterre található öltözőbe), és máris elkezdődött a második félidő, a Kisvárda kezdte a játékot.

47. perc: Szőr egy csel után 20 méterről fölé lőtt.

53. perc: A hazaiak pontrúgásfelelőse, Orosz 30 méterről lőtt kapura, lövése veszélyesen csapódott, de a léc fölött hagyta el a játékteret.

54. perc: Jelena ugratta ki Kovácsrétit aki 8 méterről kihagyta az óriási ziccert, fölé lőtt.

55. perc: Kovácsréti 16 méteres középre tartó lövését védte Jakocska.

►56. perc: Kettős csere nálunk. Abov helyett Czene, Schmid helyett Atamasz érkezett a pályára.

59. perc: Himik jobb oldali beadása Szatke lábán lelassult, ami után a hazai kapus fel is szedte a játékszert.

►61. perc: GÓÓÓL! Újra vezetünk! Hej adott be jobbról ballal, mely után Ene 5 méterről kapura fejelt. A labda Jakocska közreműködésével alig vánszorgott át a gólvonalon, de tisztán bent volt, ezt Király Adalbert asszisztens is jelezte. 1–2.

►63. perc: GÓÓÓL! Baranyait lökte fel Kóczé a 16-oson belül. A büntetőt Kovácsréti ballal a jobb felsőbe vágta..1–3.


►66. perc: GÓÓÓL! Ott a negyedik! Baranyai balról középre adott, Himik pedig a védőjét megelőzve tolt egyet a labdán, majd az ötösről a kapu közepébe emelt, 1–4.

►68. perc: Cserélnek a hazaiak.Popovics le, Szász be.

►70. perc: Újabb hazai változtatás. Kovács Balázs helyére Varga Ákos érkezett.

►74. perc: Újabb gyarmati csere: Imre Márk helyett Cserepes állt be.

►77. perc: Cserélünk mi is. Kovácsréti helyett Riznicsenko, Jelena helyett Illés kap lehetőséget.

80. perc: Czene futott el a jobb oldalon, átadásából illés 18 méterről a bal alsó sarok mellé lőtt.

►81. perc: Az utolsó változtatás csapatunknál. A csapatkapitány, Szőr helyére Severnyov érkezett. A kapitányi szalagot Czene kapta meg.

►84. perc: GÓÓÓL! Riznicsenko cselezett jobbról befelé, majd 19 méterről középről ballal a bal alsó sarokba lőtt..1–5.

►90. perc: Véget ért a mérkőzés. Teljesen megérdemelt győzelmet arattunk.


TISZÁNTÚLI TAKARÉK MEGYEI I. OSZTÁLY, 18. FORDULÓ

Fehérgyarmat SC–Kisvárda Master Good II 15 (11)

Fehérgyarmati edzőpálya, 150 néző. v.: Kosztyu

FEHÉRGYARMAT: Jakocska Sukály, Kóczé, Farkas S., Popovics (Szász, 68.), Antal R., Orosz F., Szatke, Imre Zs., Kovács B. (Varga Á, 70.), Imre M. (Cserepes, 74.) Edző: Harbula Balázs

KISVÁRDA II: Odincov – Hej, Abov (Czene, 56.), Ene, Baranyai Á. – Szőr (Severnyov, 81.), Schmid (Atamasz, 56.) – Himik, Ivancso, Kovácsréti (Riznicsenko, 77') – Jelena (Illés G., 77.). Edző: Nagy Sándor

Gólszerző: Farkas S. (36.) illetve Himik (34.), Ene (61.), Kovácsréti (63.), Himik (66.), Riznicsenko (84.).

Harbula Balázs: – Hatvan percig helyt álltunk, amikor véleményes gólt kaptunk. Ha más döntés születik, akkor a lelkesedésünk révén talán egy döntetlent el tudtunk volna érni, de így teljesen megérdemelt a Kisvárda győzelme. Ellenfelünk jobb volt, mi pedig nem bírtuk el több sérültünk hiányát.

Nagy Sándor: – Irreális talajon reális eredmény. Nem értettem, hogy miért ezen a pályán kellett megrendezni a mérkőzést, mikor a Fehérgyarmatnak szenzációs állapotban lévő centerpályája van. Ehelyett olyan játéktéren kellett játszanunk, amely sérülésveszélyes volt. Játékosaim teljes odaadással játszottak és ilyen különbséggel is megérdemelten győztek.


Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló