Lucas 2250 percnél tart

2018-09-12 20:44:23
Kisvárda FC

Statisztikai mutatók hét fordulót követően a Kisvárda Master Good csapatában.

Az eddig eltelt hét fordulóban (amely során csapatunk öt pontot szerzett az OTP Bank Ligában) 22 játékos jutott szóhoz kisvárdai színekben. Hárman, Felipe, Gosztonyi András és Lucas szerepeltek valamennyi bajnokin, közülük a brazil kapus és a brazil származású, magyar útlevéllel is rendelkező középpályás játszotta végig valamennyi mérkőzést.

A csapatkapitány Lucas nevéhez egészen elképesztő sorozat fűződik. A tavalyi bajnokság utolsó 18 meccsét is végigjátszotta, így egyvégtében már 25 meccs 2250 perce van a lábában. Sőt, 2017-2018-ban a 38-ból 37-t játszott végig, csak a sopronit kellett kihagynia eltiltás miatt. Ez azt jelenti, hogy a 2017-es őszi szezon kezdetétől a lehetséges 4050 percből 3960-t a pályán töltött. Hasonló volt a helyzet a 2016-2017-es bajnokságban is, a maximális 38-ból akkor is 37-t futballozott végig Lucas. Ez további 3330 perc, vagyis bő két év alatt 7290 perc – a lehetséges 7470-ből… (!) És még mindig van tovább… Lucas 2015. szeptember 26-án játszotta első NB II-es meccsét kisvárdai színekben, azóta bajnokságonként csak egy-egy meccset hagyott ki eltiltás miatt. Ez 103 mérkőzést jelent (a lehetséges 106-ból), és ebből pontosan 100 meccset játszott végig az elejétől a hármas sípszóig. Legutóbb 2015. november 21-én, a Soproni VSE ellen hazai pályán 3–2-re megnyert meccsen cserélték le (a végül győztes gólt szerzett Rajczi Péter állt be a helyére), azóta, ha pályára lépett, minden meccset végigjátszott.

De maradjunk a mostani bajnokságnál. A huszonkét játékosból ketten csak egy-egy meccsen jutottak lehetőséghez, Pavlo Lukjancsuk az elsőn, a Mol Vidi ellen, Sergiu Negrut pedig a legutóbbi, MTK ellenin mutatkozott be nyolc perc erejéig. Lucas és Felipe tehát hét-hét meccset játszott végig, Ene Kornél négy, Brana Ilics, Bohdan Melnik és Vári Barnabás három-három zsinórban végigjátszott meccsnél tart.


Várdai leg-, leg- leg-… (7 forduló után)

Legtöbb mérkőzés: Felipe, Gosztonyi András, Lucas 7-7, Brana Ilics, Roman Karaszjuk, Matija Misic, Vári Barnabás 6-6

Legtöbb játszott perc: Felipe, Lucas 630-630, Ilics 470, Ene Kornél 431, Gosztonyi 411

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Felipe, Lucas 7-7, Ilics, Vári 6-6, Ene, Gosztonyi, Misic 5-5

Legtöbb végig játszott meccs: Lucas, Felipe 7-7, Ene, Ilics, Vári 4-4

Legtöbbször lecserélve: Misic 5, Gosztonyi 3

Legtöbbször becserélve: Sassá 4, Vuk Mitosevics 3

Legtöbb meccs sorozatban: Lucas 25 (az előző bajnokságban kezdődött), Felipe, Gosztonyi 7-7, Ene, Horváth Zoltán, Mitosevics, Sassá, Vári 5-5

Leghosszabb játszott perc sorozat: Lucas 2250 (az előző bajnokságban kezdődött), Felipe 630, Ene 360

A házi góllövőlista: Vári Barnabás 2, Lucas 1

Gólpasszok (a kiharcolt 11-est is annak vettük): Horváth, Ilics, Sassá 1-1

Sárga lapok: Gosztonyi 4, Teodorosz Beriosz, Felipe, Ilics, Rados Protics 2-2, Horváth, Vári 1-1.

Kiállítva: Beriosz, Anton Sinder, Vári 1-1


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló