Lendületet adhat az első siker

2019-08-09 21:37:06
Kisvárda FC

Gosztonyi András a minél több játéklehetőségért dolgozik nap mint nap.

A Paks elleni győzelemmel (1–0) csapatunknak máris több pontja van, mint az előző bajnokságban a hatodik fordulót követően. Ha valaki, akkor Gosztonyi András jól tudja, hogy mi a különbség az egy évvel ezelőtti és a mostani rajt között.

„Fontos volt a számunkra, hogy győzelemmel tudtunk kezdeni a Paks ellen, és ez nagy erőt adhat a folytatáshoz is – mondta a kisvárdaiak támadója. – Lendületet vehetünk ebből a sikerből, és remélem, ez jó sokáig kitart majd.”

Csapatunk 21-es mezben játszó futballistája a tavalyi bajnokságban mindhárom Debrecen elleni mérkőzésen pályára lépett. Azokon is, amelyeket ebben a naptári évben győztesen (3–0 hazai pályán és 3–1 idegenben) vívott meg a Várda. Számít ez még ilyenkor valamit? Hiszen egyik csapatban sem volt túl sok változás a keretben.

„Azt gondolom, hogy ami elmúlt, az már nem számít – jelentette ki Gosztonyi András. – Közhely, de éppen ettől igaz, hogy mindig a következő mérkőzés a legfontosabb, ennélfogva mi most a Debrecen elleni fellépésre koncentrálunk, nem pedig azon rágódunk, hogy mi történt a múltban. A vasárnapi mérkőzésre a lehetőségeink szerint igyekeztünk a lehető legjobban felkészülni.”

A Paks ellen a szünetben lépett pályára „Goszi”. Beérné most is ennyivel vagy lát rá esélyt, hogy többet játszik majd a Nagyerdei Stadionban?

„Minden futballista azt szeretné, hogy minél többet játsszon, én is azért dolgozom minden nap, hogy minél több időt sikerüljön a pályán tölteni. Hogy ez időben mennyit is jelent majd, azt majd Miriuta László vezetőedző eldönti” – zárta szavait Gosztonyi András.


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló