Különös, de az első hely a tét

2020-09-03 21:54:48
Kisvárda FC

Ha lesz győztese a péntek esti meccsnek, az a tabella élére áll – BEHARANGOZÓ

Azt most még nem tudhatjuk, hogy soha vissza nem térő lehetőség előtt áll-e a két csapat, de az biztos: a Kisvárda Master Good és a Puskás Akadémia most először ugorhat az élre a labdarúgó NB I-ben. Minthogy a két vagy három meccsen túljutott csapatok egyike sem szerzett eddig hat pontot, az egy-egy győzelemmel álló várdaiak vagy felcsútiak pénteki sikerük esetén az élre állhatnak. És ez az állapot legalább egy hétin fennáll majd. A Kisvárda Master Good–Puskás Akadémia NB I-es bajnoki 20 órakor kezdődik a Várkerti Stadionban.

„Nem hiszem, hogy számunkra ez jelenti a fő motivációt, hiszen ez csak egy részeredmény, sokkal fontosabb az általunk nyújtott teljesítmény. Akkor leszünk igazán jó csapat, ha a Honvéd ellen negyvenöt percen át látott jó teljesítményünket ki tudnánk nyújtani nyolcvan-kilencven percre. Erre törekszünk, no meg arra, hogy a hazai premierünk sikeres legyen, hiszen itthoni körülmények között minél több győzelmet szeretnénk aratni, megörvendeztetve azzal szurkolóinkat” – nyilatkozta Supka Attila vezetőedző.

Az ellenfélből nem könnyű készülni, hiszen a svéd Hammarby elleni Európa-liga- valamint az Újpest elleni bajnoki mérkőzésről távollévő játékosai akár vissza is térhetnek. De meglehet, újabb bizonyítási lehetőséget kaphatnak az Újpest elleni győzelemből (3–2) főszerepet vállaló titánok.

„Mint ahogy a Honvédnál sem tudtuk biztosan, hogy ki játszhat és ki nem, most sem okozhat gondot, hogy a Puskás összeállításán agyaljunk – véli Supka Attila. – Nekünk a mi játékunkra kell koncentrálnunk, ha ki tudjuk vinni a pályára, amit meg szeretnénk valósítani, akkor nem lehet problémánk, bárki is lépjen pályára a Puskás Akadémiában. Ha a fiatalak, akkor őket legyőznünk, ha a rutinosak, akkor pedig őket. A történet egyértelműen arról szól, hogy a három pontot kell begyűjtenünk.”


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Mol Fehérvár FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2020-09-27 15:45
OTP Bank Liga, 5. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kecskéd KSK
0-10
0-4
Kisvárda Master Good
Kecskéd, Sportpálya
2020-09-19 15:00
Magyar Kupa, a legjobb 64 közé jutásért
Master Good
Kiemelt támogatónk