Kisvárdaiaktól hemzseg a válogatott

2019-04-08 20:15:38
Kisvárda FC

Az egyik fórumon négy, a második öt plusz egy emberünk került a forduló csapatába.

Íme, a felcsúti 4–0-s győzelmünk újabb következménye! Amellett, hogy csapatunk elmozdult a kieső helyről, hogy a legyőzött Puskás Akadémia edzőt váltott, még a forduló válogatottja is a kisvárdai játékosoktól hemzseg. A Nemzeti Sportnál négy, a csakfoci.hu portálon öt futballistánk került be a játéknap legjobbjai közé, utóbbi fórumon a képzeletbeli válogatott irányítását pedig Dajka Lászlóra bízták.

A sportnapilapban tagja lett a 27. forduló válogatottjának Bohdan Melnik, Gosztonyi András, Lucas és Gheorghe Grozav. A teljes csapat így néz ki: Rózsa (Haladás) – Melnik (Kisvárda Master Good), Dvali (Ferencváros), Ferenczi J. (DVSC) – Nguen (Ferencváros), Rui Pedro (Haladás) – Gosztonyi (Kisvárda Master Good), Lucas (Kisvárda Master Good), Huszti (Mol Vidi FC) – Zsótér (Újpest), Grozav (Kisvárda Master Good).

A négy játékos a másik, forduló válogatottját ugyancsak rendszeresen hirdető fórumon, a csakfoci.hu szakportálon is csapattag. Rajtuk kívül még Felipe kapust is beválogatták, így a forduló csapatának fele kisvárdai lett. A forduló edzőjének kikiáltott Dajka László „válogatottja” tehát így fest: Felipe (Kisvárda Master Good) – Melnik (Kisvárda Master Good), Szalai A. (Mezőkövesd), Dvali (Ferencváros), Ferenczi J. (DVSC) – Lucas (Kisvárda Master Good) – Bódi Á. (DVSC), Gosztonyi (Kisvárda Master Good), Rui Pedro (Haladás), Grozav (Kisvárda Master Good) – Zsótér (Újpest.). A forduló cseréje: Böde (Ferencváros).

A csakfoci.hu szövegesen is indokolja a válogatást (ebből kiderül, hogy a portál Grozavot tartja a forduló játékosának, míg az NS-nél a két gólt szerzett debreceni játékos, Ferenczi János vitte el a pálmát), a kisvárdaiak teljesítményét ekképpen értékeli.

Felipe: Ezúttal a korábbiaknál kevesebb dolog akadt, de így is bemutatott két nagy bravúrt. A mérkőzés elején még 0-0-nál Latifi ziccerét fogta, majd Urblík szabadrúgását tolta ki.

Bohdan Melnik: A 22 éves ukrán védő nagyon érett futballt mutatott. Kiválóan megoldotta a védekezőfeladatát és a támadásokat is hatékonyan segítette. Pontosan játszotta meg a labdát, az esetek 85 százalékéban saját emberhez passzolt. Teljesítményére a második félidő elején tette fel a koronát, amikor egy kijátszott akció végén megszerezte csapata harmadik találatát.

Gosztonyi András: Ő szerzett vezetést csapatának 18 méteres szabadrúgásból, miután mesterein csavart a léc alá. Ezt követően is nagy kedvvel futballozott, volt egy remek labdaszerzése, majd kihagyhatatlan helyzetbe hozta Brana Ilicset, aki azonban elhibázta a ziccert.

Lucas: A várdaiak egyik legjobbja volt, hatékonyan segítette a támadásokat, labdái pontosak voltak. A harmadik gól előtt sakk-matt akció végén gólpasszt adott Melniknek.

Gheorghe Grozav: Nálunk a román középpályás a forduló játékosa. Hatalmas érdemei voltak abban, hogy csapata magabiztos győzelmet aratott Felcsúton. Előbb róla állították ki Sóst, majd nem sokkal később egy szép szóló után 20 méterről kilőtte a jobb sarkot. Ezt követően is nagy kedvvel futballozott, remekül irányította társait.

Dajka László edző: Fontos kiesési rangadót nyert meg csapatával magabiztosan. Ugyan a korán jött kiállítás nagyban befolyásolta a mérkőzés kimenetelét, de ettől függetlenül is végig bátor támadójátékot mutattak be a kisvárdaiak.


A fotón: Egymás hegyén-hátán a kisvárdai „válogatottak”: Gosztonyi (balra), Grozav (a földön), Lucas (karszalaggal) és Melnik (mögöttük)

Fotó: Nyulak Nikoletta


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Paksi FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2019-08-03 18:00
OTP Bank Liga, 1. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
2-1
1-0
Mezőkövesd Zsóry FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2019-05-19 17:00
OTP Bank Liga, 33. forduló
Master Good
Kiemelt támogatónk