Ketten az első ötben

2020-11-03 13:11:01
Kisvárda FC

Nem hiányozhatnak a kisvárdai játékosok a forduló válogatottjaiból.

Az Instat statisztikai rendszer forduló összesítéséből kiderül, hogy a teljesítmény együtthatójának tekinthető indexszám alapján két kisvárdai is bekerült az első öt közé: Hej Viktor 322-es mutatója a második legjobb volt az OTP Bank Liga 9. fordulójában (csak az MTK-s Prosser Dávid előzte meg 330-mal), míg Sassá 313-mal a negyedik.

Ezek után meglepő, hogy kettejük közül csak utóbbi került be az InStat forduló válogatottjába (miközben Hej Viktor posztján, balhátvédben a fehérvári Stopirát tüntették fel 294-es értékkel), amelyben még két kisvárdai játékos kapott helyet: Rubus Tamás (279) és Claudiu Bumba (293).

A sikeres passzok és támadópasszok kategóriájában egyaránt három-három kisvárdai található a top ötben: Lucas mindkét kategóriában első, ahogy Szlobodan Szimovics és Hej Viktor holtversenyes harmadik. Lucas 82 passzából 80 volt támadó szándékú, míg Szimovics és Hej mind a 70 passza előrefelé irányult. Az elszenvedett szabálytalanságokat tekintve Hej Viktor holtversenyes negyedik (4-es értékkel), míg Fernando Viana másodmagával második az elkövetett szabálytalanságokat (5-ös érték) tekintve.

Ami a többi fórumon meghirdetett forduló válogatottjait illeti, a Nemzeti Sportnál Bohdan Melnik és Sassá, a csakfoci.hu portálon Sassá került be a kilencedik játéknapjába. Utóbbi beválogatását így értékelték: „Nyerőember lett a Diósgyőr ellen a brazil légiós. Ő szerezte csapata győztes találatát, majd volt egy kapufája is.”

A 9. forduló válogatottja a csakfoci.hu portálon:

A 9. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál:


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Budafoki MTE
Kisvárda, Várkerti Stadion
2020-11-28 14:45
OTP Bank Liga, 12. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
3-1
2-1
Paksi FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2020-11-20 20:00
OTP Bank Liga, 11. forduló
Master Good
Kiemelt támogatónk