Két góllövőlistán is az élen

2019-08-26 10:20:49
Kisvárda FC

Gheorghe Grozav két rangsorban is az élre lőtte magát.

Ilyen a tökéletes hétvége!

Valamennyi pályára lépő kisvárdai csapat győzött a szombati és vasárnapi mérkőzéseken: az NB I-ben az Újpest ellen 2–0-ra, a megyei I. osztályban a Fehérgyarmatot 3–1-re felülmúlva, az U14-es és U15-ös élvonalbeli bajnokságban bemutatkozó VLA csapatai Kecskeméten 5–0-ra, illetve 4–1-re. Sőt, a diósgyőri edzőmeccseken szereplő U12-esek és U13-asok is hibátlanok maradtak (4–3 és 3–0).

Maradva az NB I-es csapatnál, sokan féltették a várdaiakat a rajttól, hiszen a Paks utáni meccs után a tavalyi bajnokság első hat helyezettje volt és van soron, márpedig a mezőny első felével szemben a legutóbbi kiírásban nem szerepeltek eredményesen a mieink. A mostani bajnokságban már legyőzött Paks, Honvéd és Újpest trió ellen egyaránt története első bajnoki sikerét aratta csapatunk, velük szemben 2018-2019-ben két pontot szerzett a Kisvárda Master Good. Úgy értjük, az ellenük lejátszott összesen kilenc meccsen… Most pedig ellenük három mérkőzésen tart kilenc egységnél Miriuta László legénysége.

Őrségváltás történt az összesített NB I-es kisvárdai góllövőlistán, amelyet eddig Horváth Zoltán vezetett kilenc találattal. Hétvégi duplájával azonban Gheorghe Grozav megelőzte őt, román válogatott támadónk már tíz találtnál tart: ötöt szerzett tavasszal és ötöt az eddigi négy fordulóban. Utóbbiakat úgy, hogy eddig mind a négy augusztusi mérkőzésen betalált. Grozav az első kisvárdai futballista, aki egymást követő négy bajnokin is eredményesnek bizonyult. Öt góljával holtversenyben vezeti az NB I góllövőlistáját is, hozzá hasonló mutatókkal csak a fehérvári Futács Márkó rendelkezik. Szombaton pedig ugye éppen Fehérvár–Kisvárda meccset rendeznek.

A szombati volt a klub történetének 37. élvonalbeli mérkőzése, és az első, amely 2–0-s várdai sikert hozott. Ez volt a 17. féle eredmény, amely a kisvárdaiak meccsein született. A „legnépszerűbb” továbbra is az 1–0-s győzelmünk, ilyenből hat született eddig. Dobogón van még az 1–1 (ötször) és a 0–1 (négyszer) is.


A fotón: Gheorghe Grozav (jobbra) négy bajnokin öt gólt szerzett

Fotó: MTI


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló