Két csapat mindig mögöttünk legyen

2019-02-15 14:02:37
Kisvárda FC

OTP Bank Liga, 21. forduló, beharangozó: A kellemetlen stílusban futballozó Paks lesz a vendégünk.

Miután csapatunk teljesítménye és eredményessége ciklikusan hullámzó a bajnokságban, a játékosok és a stábtagok a kudarcot és a sikert is megtanulhatták már kezelni. Szerencsére az utóbbi időben a napos oldalon közlekedik a csapat, a szombati, Paks elleni hazai mérkőzésre pedig az a cél, hogy az öt forduló óta tartó veretlenségi sorozat (négy győzelem, egy döntetlen) tovább folytatódjon.

„Nagy igazság van abban, hogy a sikert is legalább olyan nehéz kezelni, mint a kudarcot – mondta vezetőedzőnk, Dajka László. – Nagyon örülünk a jó rajtnak és a javuló játéknak, de kis csapat vagyunk ahhoz, hogy elszálljunk magunktól. Két meccs alapján talán kijelenthető, hogy az igazolásaink jól sikerültek, ez akár arra is feljogosíthat bennünket, hogy bátran futballozzunk. De ez nem jelenti azt, hogy minden meccset meg is tudunk majd nyerni. Most is nagyon nehéz bajnoki áll előttünk, a Paks nagyon kellemetlen ellenfél. A Debrecen elleni győzelem után is azt tartottuk szem előtt, hogy hétfőtől kőkeményen a következő feladatra koncentráltunk, és így lesz ez a hátralévő hetekben is, hogy össze tudjuk gyűjteni a bennmaradáshoz szükséges pontmennyiséget.”

Ahogy a vezetőedző is jellemezte a Paksot, roppant kellemetlen, szívós csapatnak tartják, amely különösen idegenben veszélyes. Ugyanakkor hazai győzelem esetén a Kisvárda Master Good egy pontra megközelítené a csupa magyar játékosból álló tolnai egyletet.

„A Paksra évek óta a fegyelmezett játék és a kevés kockázatvállalás a jellemző – jellemezte az ellenfelet Dajka László. – A pontrúgásaik életveszélyesek, ezt az őszi, idegenbeli mérkőzésen a saját bőrünkön is érezhettük. Fel kell készülünk a jól fejelő magas emberekre is. Valóban hatpontossá válhat ez a mérkőzés, de lehet, hogy a szezon végéig ez a sors vár ránk, ha igen, az azt jelentené, hogy nyílt a harc, amelyben végig érintettek vagyunk. Az a célunk, hogy megnyerjük a mérkőzést, hogy kit közelítünk meg azzal, az másodlagos. A lényeg, hogy legalább két csapat mögöttünk legyen, legfőképpen persze a bajnokság végén. Ha menetközben is így van, akkor az lehet, hogy egy kis nyomással is jár, de ad egyfajta nyugodtságot is, hiszen nem felfelé kell kapaszkodni, hanem megtartani a pozíciót. A Pakssal mások is megszenvednek, de hazai pályán mindent el kell követnünk, hogy a három pontot itthon tartsuk.”


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló