Jön a ritkán vendégeskedő ellenfél

2021-01-25 16:48:48
Kisvárda FC

Itt az ideje, hogy javítsunk a fehérváriak elleni statisztikánkon!

Eltelt a teljes 2020-as esztendő úgy, hogy a Mol Fehérvár FC egyszer sem lépett pályára Kisvárdára. Az előző bajnokság tavaszi szakaszában már csak a Fejér megyei székhelyen találkoztak a felek, és bár szeptember végén a Várkerti Stadion volt a helyszín, azt a meccset az ellenfél nemzetközi kupamérkőzése miatt „hivatalból” elhalasztották – és most játsszák le szerdán 17.45-től.

Így aztán furcsa képet fest a két csapat eddigi mérkőzéseinek eloszlása, hiszen az eddigi hét meccsből ötöt Fehérváron játszottak és csak kettőt Kisvárdán – ezzel a fehérvári a legritkábban látott ellenfél azon riválisok közül, amelyekkel harmadik éve találkozunk az NB I-ben. Legutóbb alig több mint egy hónapja, 2020. december 18-án látogattunk Fehérvárra, és akkor a Vidi ötödik hazai meccsét is megnyerte ellenünk hazai környezetben. Az eddigi két kisvárdai találkozó közül az első döntetlent, a második fehérvári sikert hozott, magyarán az eddigi összesített mérleg hét mérkőzésen egy döntetlen és hat vereség. Ennél csak a Ferencváros elleni összevetés a kedvezőtlenebb, hiszen a bajnoki címvédő (amelynek otthonában szombaton lépünk fel) ellen mind a hét meccsünket elveszítettük.


A Mol Fehérvár FC elleni eddigi mérlegünk az NB I-ben: 7 mérkőzés, 1 döntetlen, 6 vereség, 3–18-as gólkülönbség

Hazai pályán: 2-0-1-1, 2–4

Idegenben: 5-0-0-5, 1–14

Gólszerzőink: Sassá, Brana Ilics 1-1. Öngól: Stopira

Legtöbbször pályára lépett a rivális ellen (elöl a várdaiak): Lucas, 7, illetve Kovácsik, Nego, Kovács I. 6-6


A Mol Fehérvár FC elleni eddigi mérkőzéseink az OTP Bank Ligában

2018-2019

1. FORDULÓ

2018. július 21.

MOL VIDI FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 4–0 (3–0)

Felcsút, Pancho Aréna, 1744 néző, v.: Bognár T. (Buzás, Georgiou – Solymosi, Zierkelbach)

VIDI: Kovácsik – Nego, Juhász R., Fiola, Tamás K. – A. Hadzic (Nikolov, 70.), Kovács I., Pátkai, Varga J. – Lazovics (Sós B., 58.), M. Scsepovics (Sz. Scsepovics, a szünetben). Vezetőedző: Marko Nikolics

KISVÁRDA: Felipe – Parcvanija, Izing, Jánvári – Lucas – Lukjancsuk (Beriosz, 39.), Karaszjuk, Misic (Gosztonyi, 78.), Vári B. – Ilics (Hej, a szünetben), Sinder. Vezetőedző: Kondás Elemér

Gólszerző: Lazovics (1–0) a 16., M. Scsepovics (2–0) a 35., Juhász R. (3–0) a 43., Sz. Scsepovics (4–0) a 93. percben. Kiállítva: Vári B. a 12. percben

A mérkőzés összefoglalója:

12. FORDULÓ

2018. október 28.

KISVÁRDA MASTER GOOD–MOL VIDI FC 2–2 (1–2)

Várkerti Stadion, 2232 néző, v.: Vad (Tóth V., Berettyán – Németh Á., Kulcsár K.).

KISVÁRDA: Felipe – Melnik, Ene, Vári B., Anderson Pico – Lucas, Protics – Gosztonyi (Ilics, 62.), Misic (Karaszjuk, 84.), Sassá – Horváth Z. (Milevszkij, 60.). Vezetőedző: Dajka László

MOL VIDI: Kovácsik – Fiola (Berecz Zs., 84.), Juhász R., Vinícius, Stopira – Nego, Kovács I., Nikolov (Huszti, 77.), Pátkai – Hodzic (Milanov, 73.), M. Scsepovics. Vezetőedző: Marko Nikolics

Gólszerző: Nego (11-esből, 0–1) a 17., Sassá (1–1) a 26., Pátkai (1–2) a 39., Stopira (öngól, 2–2) a 74. percben

A mérkőzés összefoglalója:

23. FORDULÓ

2019. március 2.

MOL VIDI FC–KISVÁRDAMASTER GOOD 2–1 (0–1)

Székesfehérvár, 1975 néző, v.: Berke (Ring, Szalai B. – Pintér Cs., Molnár A.)

VIDI: Kovácsik – Nego, Juhász R., Vinícius, Stopira – Milanov (Hodzic, 61.), A. Hadzic, Elek Á. (Nikolov, 82.), Huszti – M. Scsepovics (Pátkai, 88.), Kovács I. Vezetőedző: Marko Nikolics

KISVÁRDA: Felipe – Lukjancsuk, Kravcsenko, Ene, Vári B. (Protics, 85.) – Karaszjuk, Lucas – Grozav, Cukalasz, Hugo Seco (Sassá, 56.) – Ilics (Horváth Z., 80.). Vezetőedző: Dajka László

Gólszerző: Ilics (0–1) a 32., Kovács I. (1–1) az 59., Hodzic (2–1) a 70. percben

A mérkőzés összefoglalója:

2019-2020

5. FORDULÓ

2019. augusztus 31.

MOL FEHÉRVÁR FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 3–0 (1–0)

Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó, 3679 néző, v.: Berke (Szert, Márkus T. – Solymosi, Vad)

FEHÉRVÁR: Kovácsik – Nego, Juhász R., Muszliu, Hangya – Petrjak, Nikolov, Milanov (Elek Á., 75.), Huszti Sz. (A. Hadzic, 84.) – Hodzic, Kovács I. (Fiola, 84.). Vezetőedző: Marko Nikolics

KISVÁRDA: Felipe – Melnik, Beriosz (Rubus, 66.), Ene, Protics – Karaszjuk (Tischler, 81.), Lucas – Gosztonyi (Bumba, 64.), Cukalasz, Kovácsréti – Grozav. Vezetőedző: Miriuta László

Gólszerző: Muszliu (1–0) a 41., Milanov (2–0) az 56., Hodzic (3–0) a 77. percben

A mérkőzés összefoglalója:

16. FORDULÓ

2019. december 14.

KISVÁRDA MASTER GOOD–MOL FEHÉRVÁR FC 0–2 (0–1)

Várkerti Stadion, 2350 néző, v.: Berke (Vígh-Tarsonyi, Szalai B. – Németh Á., Ducsai)

KISVÁRDA: Zöldesi – Hej, Kravcsenko, Rubus, Protics – Lucas, Karaszjuk (Bumba, 71.) – Gosztonyi (Hugo Seco, a szünetben), Cukalasz, Kovácsréti (Tischler, a szünetben) – Grozav. Vezetőedző: Dajka László

FEHÉRVÁR: Kovácsik – Rus, Juhász R., Muszliu (Fiola, 91.), Stopira – Nego, Elek Á., Pátkai – Kovács I., Petrjak (Nikolov, 75.) – Futács (Milanov, 89.). Vezetőedző: Joan Carrillo

Gólszerző: Rubus (öngól, 0–1) a 42., Pátkai (0–2) a 47. percben

A mérkőzés összefoglalója:

27. FORDULÓ

2020. június 6.

MOL FEHÉRVÁR FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 2–0 (1–0)

Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó, 1325 néző, v.: Andó-Szabó (Tóth V., Garai P. – Bogár, Iványi Z.)

FEHÉRVÁR: Kovácsik – Rus (Hangya, 73.), Muszliu, Vinícius, Stopira – Pátkai M., Nyári (Elek Á., 62.) – Nego (Kovács I., 84.), Houri (Bamgboye, 62.), Petrjak (Hodzic, 62.) – Nikolics. Vezetőedző: Joan Carrillo

KISVÁRDA: Dombó – Melnik (Gosztonyi, 59.), Ene, Rubus, Baranyai Á. – Lucas (Sassá, 83.), Karaszjuk – Hej, Cukalasz (Tischler, 59.), Bumba (Kovácsréti, 59.) – Viana (Jelena, 59.). Vezetőedző: Bódog Tamás

Gólszerző: Nego (1–0) a 16., Nikolics (2–0) a 87. percben

A mérkőzés összefoglalója:

2020-2021

16. FORDULÓ

2020. december 18.

MOL FEHÉRVÁR FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 3–0 (1–0)

Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó, zárt kapuk mögött. V.: Káprály (Szalai B., Márkus T. – Zierkelbach, Ducsai)

FEHÉRVÁR: Rockov – Bolla, Rus, Stopira, Hangya – Alef – Petrjak (Géresi, 83.), Pinto (Szabó L., 88.), Houri, Bamgboye – Zivzivadze (Nikolics N., 70.). Vezetőedző: Márton Gábor

KISVÁRDA: Minca – Melnik, Datkovic, Rubus, Hej – Lucas, Cukalasz (Szőr, 67.) – Sassá, Bumba (Zlicsics, a szünetben), Kovácsréti (Navrátil, 55.) – Camaj (Horváth Z., 55.). Vezetőedző: Supka Attila

Gólszerző: Bamgboye (1–0) a 8., Petrjak (2–0) a 46., Bamgboye (3–0) a 87. percben. Kiállítva: Hej a 70. percben

A mérkőzés összefoglalója:


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló