Isten éltessen, Kapitány!

2019-05-06 08:17:09
Kisvárda FC

Győzelem a teljes család előtt. Mást nem is kívánhatott volna a születésnapjára Lucas.

Hétfőn ünnepli harmincadik születésnapját csapatkapitányunk, Lucas. Csupaszív játékosunk boldogsága teljes lehet, hiszen két nappal a jeles alkalom előtt a csapat nyert, ráadásul ott – Debrecenben –, ami a szívének kedves helyszín. A meccsen jelen lehetett a teljes családja, hiszen megérkeztek a szülei Brazíliából, és azon ritka alkalmak egyike volt, amikor két gyermeke, és kedvese, szíve alatt a harmadik trónörökössel, is a helyszínen szurkolhatott.

Lucas nagyon közel került ahhoz, hogy gólt is szerezzen a jeles alkalomból, hiszen többször is veszélyeztette a kaput, a kapufát is eltalálta. Ismerve a mentalitását, mégis az a fontos a számára, hogy győzelemmel ünnepelhetett, aztán másnap a teljes családja, így a Ferencvárossal bajnoki címet szerzett unokatestvére, Leandro is felköszöntötte.

A kisvárdai futballcsalád nevében mi most ugyanezt tesszük: Isten éltessen még nagyon sokáig köztünk csupaszív kapitányunk, Lucas!


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Ferencvárosi TC
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló