Így oszlottak el a gólok

2019-06-02 15:10:29
Kisvárda FC

A kezdésre nem lehetett panasz, a legtermékenyebb időszak mindkét félidőben a középső negyedóra volt.

Megvizsgáltuk, hogy NB I-es csapatunk számára hogyan alakultak a szerzett és a kapott gólok negyedóránkénti megoszlásban.

Nos, általánosságban elmondható, hogy csapatunk jól kezdte a mérkőzéseket, hiszen az első negyedórának 5–1 az összesített gólkülönbsége. Más kérdés, hogy azokon a meccseken, amikor ebben a periódusban vezetéshez jutott a Várda, akkor sosem nyert. Debrecenben (9. perc) ősszel (1–3), a Mezőkövesd ellen (13. perc) ősszel (1–2) és a Haladás ellen (11. perc) tavasszal (1–2) hazai pályán rendre fordítani tudott az ellenfél, Mezőkövesden februárban pedig a 14. percben meglévő 2–0-s előny ellenére is csak 2–2 lett a vége. Azon az egy meccsen, amikor gólt kaptunk az első negyedórában, akkor nem veszítettünk, hiszen a diósgyőri korai előnyt (14. perc) sikerült kiegyenlíteni a két csapat miskolci mérkőzésén (1–1).

A legtermékenyebbnek mindkét félidőben a középső negyedórák bizonyultak, sajnos mindkét periódusban elsősorban a kapott gólok miatt. Minkét félidőben 11-11 gólt kaptunk a 16-31. percek között, ami az összesen kapott gólok (48) csaknem fele. Az első félidők hajrája és a második eleje viszont kiegyensúlyozottságra utal.

A házi gólkirály Horváth Zoltán a kilenc gólját a lehetséges nyolc periódusból elosztotta hatfelé, csak az első félidő hosszabbításában és a második játékrész utolsó negyedórájában nem talált be.

Az első félidő összesített gólkülönbsége mínusz egy, a másodiké mínusz 11 – utóbbi elsősorban a gyengébb őszi szereplésnek köszönhető. A rendes játékidő letelte után született meccsvégi gólok közül Hugo Secóé (91. perc) pontot ért a Diósgyőr ellen (1–1), Horváth Zoltáné (95. perc) bebiztosította a debreceni győzelmet (3–1). Az ekkor kapottak közül az első és második fordulóban a Mol Vidi és a Budapest Honvéd egyaránt a negyedik gólját érte el ellenünk az első fordulóban (mindkét meccsen 0–4 lett a vége), csakúgy, mint az őszi meccsen a Paks is (1–4), tehát ezek a gólok se nem osztottak, se nem szoroztak. A teljes bajnokságban egyetlen gólt kaptunk az első félidő hosszabbításában, azzal viszont elúszott két pont, mert március 9-én a Honvéd ilyen módon egyenlített (1–1) a Várkertben.

Érdekes, hogy az első és a második félidei részeredmények alapján is több pontja lett volna a csapatnak, mint amennyi végül lett összesen. Az első és második félidőt is éppen annyi alkalommal nyerte meg a csapat, ahányszor mérkőzést is, vagyis tízszer-tízszer.


Csapatunk negyedóránkénti gólkülönbsége

1–15. perc: 5–1

16-30. perc: 8–11

31-45. perc: 8–9

45+ perc: 0–1

Az első félidők összesített gólkülönbsége: 21–22

(Az első félidők mérlege: 10 győzelem, 12 döntetlen, 11 vereség, 42 pont)

46–60. perc: 7–6

61–75. perc: 4–11

76–90. perc: 2–6

90+ perc: 2–3

A második félidők összesített gólkülönbsége: 15–26

(A második félidők mérlege: 10 győzelem, 10 döntetlen, 13 vereség, 40 pont)


Az összesített gólkülönbség: 36–48

(A csapat tényleges mérlege: 10 győzelem, 8 döntetlen, 15 vereség)


Gólszerzőink az egyes negyedórákban

1–15. perc: Horváth Z., Vári, Cukalasz, Kravcsenko, Grozav 1-1

16–30. perc: Horváth Z. 3, Ilics, Sassá, Grozav, Gosztonyi, Cukalasz 1-1

31–45. perc: Vári, Lucas, Horváth Z., Sassá, Cukalasz, Lukjancsuk, Ilics, Grozav 1-1

45+ perc:

46–60. perc: Horváth Z. 2, Vári Misic, Melnik, Grozav, Cukalasz 1-1

61–75. perc: Ilics, Stopira (öngól – Mol Vidi FC), Horváth Z., Grozav

76-90. perc: Lucas, Ilics

90+ perc: Hugo Seco, Horváth Z.


Az összesített góllövőlista

9 gólos: Horváth Z. 5 gólos: Grozav. 4 gólos: Ilics, Cukalasz. 3 gólos: Vári. 2 gólos: Lucas, Sassá. 1 gólos: Misic, Lukjancsuk, Kravcsenko, Gosztonyi, Melnik, Hugo Seco

Öngól: Stopira (Mol Vidi FC)


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló