Idővel belelendült

2019-08-07 19:13:54
Kisvárda FC

Kovácsréti Márk az első kisvárdai játékos, aki a 2000-es években született, és már NB I-esnek vallhatja magát – INTERJÚ

Néhány héttel a tizenkilencedik születésnapod előtt bemutatkoztál az élvonalban. Teljesült egy álom?

Szerintem minden gyerek azért kezd el futballozni, hogy eljusson az NB I-ig, ha lehet, minél hamarabb. Szerencsére ezen túl vagyok, remélem, sok mérkőzést tartogat még ebben az osztályban a pályafutásom.

A feljutással végződött NB II-es év végén, tizenhét évesen már bemutatkoztál a felnőttek között, gólt is szereztél. Onnan nézve azért kicsit sokat kellett várni az újbóli premierre, nem?

A feljutás után is többször bekerültem a mérkőzésre nevezett keretbe, a kispadról vártam az esetleges lehetőségre. Ez a pillanat végül nem jött el, talán azért is, mert kiélezett küzdelmet vívtunk a bennmaradásért. Ezúttal viszont a vezetőség és a Miriuta László vezette stáb is úgy érezte, hogy készen állok.

Pedig nem indult jól a felkészülés a számodra, hiszen az első edzésen sérültet jelentettél, és néhány napig könnyített munkát végeztél. Innen indulva mit gondolsz, mivel sikerült meggyőznöd Miriuta Lászlót?

Valóban, sérülésből jöttem vissza, de ahogy jöttek az edzőmeccsek, úgy lendültem egyre jobb formába, és a jelek szerint azokon a meccseken sikerült bizonyítanom, hogy helyem lehet a csapatban.

Hogy érezted magad a pályán a Paks ellen? Ilyennek gondoltad belülről egy NB I-es meccset?

Abszolút jól éreztem magam, bár kellett egy kis idő, míg felvettem a meccs ritmusát. Úgy gondolom, idővel én is egyre jobban belelendültem, és úgy éreztem belülről, hogy jól ment a játék.

Akár két gólpasszal is debütálhattál volna…

Igen, az elején a szögletem után Anton Kravcsenko a lécre fejelte a labdát, aztán egy másik beívelésemet követően Theodorosz Beriosz néhény centis lesről bólintott a kapuba. Jó lett volna, ha legalább az egyikből érvényes gól születik, de így sem bosszankodom, mert a három pont a lényeg.

Volt még egy bátor próbálkozásod távolról, és ha úgy tetszik, a gólban is benne voltál, hiszen te gurítottad a labdát a meginduló Gheorghe Grozav elé. Hogyan emlékszel vissza ezekre a szituációkra?

A lövésem után úgy láttam, hogy a labda elég szépen tart a kapu felé, de sajnos nagyot védett a kapus. A gólt egy kisjáték előzte meg, amiben én is benne voltam, végül „Gicu” megelégelte a helyzetet, és elindult a labdával. Utólag kiderült, jól tette.

Máris megvan az élvonalbeli debütálásod hozománya, hiszen Gera Zoltán szövetségi edző behívott az U21-es válogatott keretébe.

A szerda délelőtti edzés után közölték velem a jó hírt, nagyon örültem neki. Tavaly hasonló időszakban az U19-es válogatott összetartására hívtak meg, de ott végül elmaradt a folytatás. Remélem, most élni tudok a lehetőséggel.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló